Százötven új dolgozója lett a MÁV-nak

iho/vasút   ·   2016.06.12. 10:41
gyvasut2016_0

A 2015/2016-os tanévben a gyermekvasutas tanfolyamot sikeresen elvégző ifjak avatását a budai kisvasút hűvösvölgyi végállomásán tartották. A 10–12 év közötti eskütevők a Gyermekvasút Nosztalgia-zenekarának térzenéjét és ünnepélyes zászlófelvonást követően mondták el fogadalmukat. A gyermekeket Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára köszöntötte, aki egykor szintén az (akkor még) Úttörővasúton kezdte vasúti pályafutását. Majd Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fogadta gyermekvasutassá a tanfolyamot elvégzőket. A kiváló eredményű tanulókat külön elismerő oklevéllel és ajándékcsomaggal is jutalmazták.

Ünnepélyesen megfogadták (fotók: MÁV)

A tanév alatt hagyományosan ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, amelyeken a körülbelül százötven ifjú megismerkedhetett a vasutas szakmával és a környék nevezetességeivel. A jövőben valamennyien gyarapíthatják annak a több mint tizenötezer főnek a számát, akik az elmúlt 68 évben úttörő-, illetve gyermekvasutasok voltak Magyarországon. Az 1948 nyarán átadott – akkor még csak az első, 3,2 kilométeres szakasz készült el –, ma Széchenyihegy és Hűvösvölgy között közlekedő kisvasúton jelenleg mintegy ötszázötven gyermek váltja egymást a szolgálatokban.

Ünnepélyesen megtekintették

A világ leghosszabb, több mint tizenegy kilométeres gyermekvasútvonalaként tavaly a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült fővárosi Gyermekvasúton az elmúlt időszakban is jelentős fejlesztések folytak. Ezek eredményeként az avatást követően ünnepélyesen átadták Hűvösvölgy állomás Domino 70 típusú biztosítóberendezésének új kezelőpultját, és az Mk45 sorozatú mozdonyokra telepített új mozdonyfedélzeti rendszert. Előbbi a legmodernebb lesz a Gyermekvasút összes állomásának biztosítóberendezései közül, utóbbi pedig a járművek fontosabb üzemi jellemzőiről szolgáltat minden korábbinál részletesebb adatokat, sőt internetes nyomon követést is lehetővé tesz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek