Négy nosztalgiatuja, és annyi utas, ahány éves Budapest

iho.hu   ·   2023.05.02. 17:30
bengáli

Május 6-án ingyenes nosztalgiajáratokat indít a BKV három villamoskocsiszín között. A regisztrált utasok megismerhetik a villamosközlekedés múltját és a közlekedéstörténet emlékeit. Történik mindez Budapest 150. születésnapjának tiszteletére.

A BKV nosztalgiaflottájából május első szombatján forgalomba áll az 1993-as, két vezetőállású, fűtéssel ellátott, csillámpadlós, fénycsöves világítású MUV (Modernizált UV) 3430-as. Az FVV tízajtós, 1233-as pályaszámú Bengálijára is lehet regisztrálni. A típus első járművét 1961-ben építette meg a Fővárosi Villamos Vasút (FVV) Füzesi Árpád főműhelye, saját tervek és koncepció alapján. A jármű bizonyos magyarázatok úgy tarrják, a bengáli tigrisre utaló becenevet jellegzetes morgó hangja és lomha mozgása miatt kapta, de elterjedt nézet szerint a név a gyártáskori, zűrzavaros bengáli helyzetre (háború India és Kína között, India konfiktusai Pakisztánnal, Kelet-Pakisztán, a mai Banglades önállósodási mozgalmai) utal, szoros összefüggésben azzal, hogy a konstrukciót már a megalkotásakor sem tartották a legjobban sikerültnek. Várja utasait a 611-es és 1820-as pályaszámú, felújított, favázas S járműtípus is. 

A nosztalgiavillamosokra csak előzetesen regisztrált, 16 évnél idősebb utasok szállhatnak fel. A járművek – korukból és típusukból adódóan – nem akadálymentesítettek, és reggel kilenckor indulnak három különböző helyszínről, és a következő útvonalon haladnak majd:

  • MUV 3430 a jármű – ötven utassal – a Puskás Ferenc Stadiontól (1-es villamos megállónál lévő félreállóhely) indul és a Hungária, a Szépilona és a Budafok kocsiszínt érintve érkezik vissza a Puskás Ferenc Stadionhoz (1-es villamos Bécsi út irányú megállója) várhatóan 13:45 körül. Regisztráció itt! 
  • FVV Bengáli 1233 – hetven utassal – Újbuda-központtól (56A-61-es villamos megállónál lévő félreállóhely) indul, és a Budafok, a Hungária és a Szépilona kocsiszínt érintve érkezik meg a Széll Kálmán térre (56/61-es villamos Déli pályaudvar irányú megállója), várhatóan 13:40 körül. Regisztráció itt!
  • S 611 és 1820 – 15–15 utassal – a Széll Kálmán térről (56/61-es villamos megálló melletti félreállóhely) indulnak,majd a Szépilona, a Budafok és a Hungária kocsiszínt érintve érkeznek meg a Puskás Ferenc Stadionhoz (1-es villamos Bécsi út irányú megállója), várhatóan 13:20 körül. Regisztráció itt és itt

Ez a Színről színre elnevezésű program része a főváros Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára rendezett eseménysorozatának.

(Nyitókép: Horváth Patrik)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek