Szeged nemcsak bátor, sikeres is: egy repülőünnep részletei

Márványi Péter   ·   2018.09.17. 08:45
cim

Az oldtimerek királya, a Goldtimer zászlóshajója, a Li-2-es

Túl sok a benyomás, túl friss az élménytömeg, nem könnyű kiválasztani közülük a legérdekesebbeket. Talán az is jó módszer, ha a fotók szerint idézünk egy-egy pillanatot Szeged idei repülőtalálkozójáról, amely minden szempont szerint nagy siker volt.

A Baltic Bees kötelék pontos és nívós repülést mutatott be

Az időjárás tökéletesnek bizonyult (bár lehetett volna szombat este egy kicsit kisebb a szél), a szervezők olyan sok látványosságot hoztak össze (ez a siker második eleme), ami aztán bőven lekötötte a mindhárom napon sokezres számban a reptérre érkezőket, ez pedig betetőzése a sikernek.

A leggyorsabb modell, a sugárhajtású Jet Provost---

Megint láthattuk az aviatika szinte valamennyi ágát, beleértve még a katonai repülést is, hiszen az idei egyik sztárcsapat a Baltc Bees volt, sugárhajtású, egykori katonai kiképzőgépekkel (L-39), és ugyanennek a kategóriának volt az előző sikeres gépe a nemrég magyar lajstromba került L-29-es.

...és a legmókásabb: a felhajtóerő a kalaponkeletkezik!

A balti kötelék ráadásul Kecskemétről repült át a bemutatókra. Ugyancsak remek műsort láthattunk a Flying Bulls cseh pilótáitól, a kötelékben végrehajtott negatív figurák és a fantasztikus tükörrepülés tetszett talán a legjobban, és ne feledkezzünk meg az Apolló Fox csapatról sem, amely gyenge kis ultralight gépekkel repül formás formációt.

Motoros siklóernyők kergetőzése pilonok között

Jelen volt az oldtimer-világ, a Goldtimer Li-2-ese és a Hungarian Vintage szépen repülő Vöcsök vitorlázógépe, de ott volt és repült a legmodernebb konstrukciók egyike, az új magyar unlimited kategóriás műrepülő gép, a GenPro, amiről reményeink hamarosan egész cikksorozattal jelentkezünk.

Turbo Cmelak: illatos permet a közönségnek is

Láthattunk mezőgazdasági munkarepülést és a hobbiaviatika jeles képviselőit, gyönyörködhettünk a forgószárnyasok különleges manővereiben, lett légyen az egy aprócska Schweizer, egy modern mentőhelikopter vagy Imreh Lujó szenzációsan füstbenforgó Mi-2-ese.

Flying Bulls: a legszenzációsabb rész, a tükörrepülés orsókkal, loopingkkal

Príma hobbirepüléseket láttunk motoros siklóernyősöktől és sárkányosoktól, hihetetlenül jól repülő modelleket bámulhattunk, a nagykalapos boszorkánytól a sugárhajtású(!) Jet Provostig.

A német kardiológus és az ő kedves kis kétfedelűje

Két ízben is gyönyörködhettünk motor nélküli légibalettben Hársfalvi Pál és sokszoros vitorlázó műrepülő világbajnokunk, Tóth Ferenc előadásában, természetesen zenére. És noha az időjárás nekik kedvezett legkevésbé, azért péntek este összejött egy igazi hőlégballon-tömegstart is.

Leszállásra csúsztat a Vöcsök

Szóló műrepülés: egy nálunk még nem járt, rendkívül rokonszenves német pilóta, a civilben kardiológus Martin Graf egy tűzpiros aprócska kétfedelű Christen Eagle-lel repült klasszikus bemutatót, majd az utolsó műsorszámok egyikeként a mindenkinek kedves és egyben hihetetlenül látványos programpont: Besenyei Péter show-repülése.

Besenyei elhúz a közönség előtt, a közönség a kabinban is látja Besenyeit...

Előzetesünkben azt írtuk: bátor Szeged, már harmadik éve három napos programot hirdet, mondhatjuk e hétvége után, hogy sikeres Szeged, mert megint összejött a háromnapos repülőünnep.

A startra készülő Flying Bulls pilóta is csodálkozik: vasárnap délelőtt a bringások és görkorisok megszállhatták a gurulót, sőt, a pályát is

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

Több mint hatszor elmentek már a Holdra: három éve közlekednek a vasútvillamosok Szeged és Hódmezővásárhely között

MÁV/iho   ·   2024.11.29. 17:00

Születésnapját ünnepli az elmúlt időszak legnépszerűbb kötöttpályás fejlesztése: három évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő vasútvillamos. Az utazásszámok folyamatos emelkedést mutatnak, egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választják.