Szeged-Temesvár vasút: nyílik a sorompó

iho/vasút   ·   2011.07.06. 11:00

Kína Magyarországon hozná létre európai logisztikai központját, ehhez vasútvonalak kellenek a tengeri kikötőkhöz – Constantához pedig Szegeden és Temesváron át vezethet a pálya.

Háromszor is zárt ajtók mögött tárgyalt a közelmúltban a Csongrád Megyei Közgyűlés a Szeged–Temesvár vasútvonal helyreállításáról. Az utolsó zárt ülés jegyzőkönyvéből, amelyet kérésünkre elküldött a megye, kiderül, hogy a vasútvonal helyreállítását vizsgáló tanulmányhoz uniós pályázattal szerezne pénzt a DKMT Nonprofit Kft. Ezt a céget a három dél-alföldi megye, a határ menti román megyék és a Vajdaság hozta létre, hogy a közös pályázatok ügyeit intézze. A cég most tagi kölcsönt kért a megyei önkormányzattól az említett pályázat saját erejéhez. A megyei közgyűlés úgy döntött, felkéri az elnökét, Magyar Annát, „vizsgálja meg, hogy az érintett települési önkormányzatok" bevonhatók-e a projekt előfinanszírozásába. Ez egyelőre semmi konkrétumot nem jelent. A megyei önkormányzat vezetése nem akarta indokolni a döntést, a DKMT NKft. igazgatója, Csókási Eszter sem nyilatkozott. Úgy tudjuk, a pályázati határidő még nem járt le, és Temes megye szívesen adja a kölcsön rá eső részét.

A Szeged–Temesvár vasútvonalat 1857. november 18-án adták át, hosszú ideig komoly személy- és teherforgalmat bonyolított le. A trianoni határhúzás után átalakultak a gazdasági kapcsolatok és útvonalak, 1944 októberében pedig megsemmisült a szegedi vasúti híd.

Mint a vasúti térképen is látható, a Temesvárról Szeged felé tartó vonal Oroszlámosnál megszakad

Így nemcsak Szeged és Újszeged között nincs vasúti kapcsolat, de az egykori Szeged–Oroszlámos–Kikinda–Zsombolya–Temesvár vonal első két állomása között sincs. Sokáig bíztak benne, hogy lesz híd, 1967-ig az állt a menetrendkönyvekben, hogy Szeged és Újszeged között „a vasúti forgalom átmenetileg szünetel". A kilencvenes évek közepe óta rendszeresen találkozó helyi magyar, szerb és román politikusok szívesen támasztanák föl ezt az összeköttetést. Ha ennek a DKMT-együttműködésnek lenne falvédője, a Szeged–Temesvár vasútvonal térképe lenne rajta. A grandiózus tervekből – e vasútból, csanádi Maros-hídból, a Hármashatár ipari parkból – eddig nem lett semmi a magas költségigény miatt, és mert a választások után hatalomra jutó megyei vezetők általában már csak azért sem úgy képzelik el a „külpolitikát", ahogyan ellenkező pártállású elődeik.

A hozzáértők szerint egyformán sokat jelentene Szeged, a Vajdaság és Temesvár gazdaságának is a vasút fejlesztése. Négy éve, amikor lapunk újságírói végigjárták a nyomvonalat, Bláth József okleveles közgazdász, a nagykikindai vasútbarátok elnökségi tagja az akkori árakon számolva 216 millió euróra kalkulálta az építés és felújítás, valamint a villamosított vonal és a szegedi vasúti híd árát. Ahhoz azonban, hogy meg lehessen építeni – és erre pénzt szerezzen az Uniótól a három állam –, előbb a fönt említett tanulmánytervre lesz szükség. Ebből kiderül például, hol érdemes helyreállítani a régi pályát, hol célszerűbb újat építeni, jó-e ez a nyomvonal, vagy új kell, és hogyan tudnak rákanyarodni a szegedi vonatok a majdani hídra.

Annyi azért mégis történt, hogy a helyi politikusokon és lelkes vonatbarátokon túl a magyar és a román vasúttársaság, a MÁV és a CFR is tárgyalni kezdett a beruházásról, és Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára is követi az eseményeket. A terv a magyar–kínai megállapodások tükrében fölértékelődött. Orbán Viktor magyar és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök június 25-én olyan megállapodást írt alá, amely a vasúti fejlesztésről, szállításról, és arról szól, hogy a kínai befektetők Magyarországon hoznák létre logisztikai központjukat. Ehhez szükség lesz olyan vasútvonalakra, amelyek a közeli tengeri kikötőkhöz, Trieszthez, Fiuméhez és Constantához vezetnek – utóbbihoz Szegeden és Temesváron keresztül.

Bakos András

Másodközlés a Délmagyarország cikke nyomán.

Kapcsolódó hírek