Személycsere a Fluvius élén

iho/hajózás   ·   2012.05.08. 13:15
kiskep

A Fluvius Kft. élén a cég április 17-i taggyűlésének döntése értelmében történt komoly változás. Bencsik Attila ügyvezető igazgató mandátuma ezen a napon járt le. A taggyűlés az után jelölte ki Szalma Botondot új ügyvezetőnek, hogy a Plimsoll Kft. többségi, 66 százalékos tulajdonjogot szerzett a cégben. Bencsik Attila, a Fluvius egyik kisebbségi tulajdonosaként és kereskedelmi igazgatójaként folytatja munkáját.

Szalma Botond (balra, fotó: Vörös Attila) és Bencsik Attila (jobbra, fotó: Hörcher Dániel)

Az iho.hu megkeresésére Szalma Botond és Bencsik Attila is elmondta, hogy a személycsere alapvetően formális jellegű, a Fluvius kereskedelmi tevékenységét – ahogy eddig is –, ez után is Bencsik Attila irányítja. A cég elsődleges profilja továbbra is a dunai és rajnai önjáró hajós fuvarozás lesz, illetve új ikerkötelékével az Al-Duna piaca felé is nyit a társaság. A két cég közös többségi tulajdonosai szorosabbra szeretnék fogni a Fluvius és a Plimsoll közötti kötelékeket, amitől gazdaságosabb és hatékonyabb fuvarszervezést várnak.

Kapcsolódó hírek