Szerencsés döglés

Vörös Attila   ·   2013.10.08. 15:30
Copy_of_IMG_1102__131007_Moragy__M62235__k

Elfolyt a hűtővize Alsónyék megállóhelyen hétfőn a 38715-ös, Bajáról Dombóvárra közlekedő személyvonat motorkocsijának. A 221-es Bézé Bátaszék állomástól nagyjából egy kilométerre, a bejárati előjelzőnél szolgálatképtelenséget jelentett. Szerencsére gyorsan kerítettek segélygépet, így fél óránál nagyobb késések nem voltak sem az 50-es (Bátaszék–Dombóvár), sem a 46-os (Bátaszék–Sárbogárd) vonalon.

Alsónyék megállóhelyen a fekve maradt Bézé és a segélygép<br>(képek: Vörös Attila)

De honnan volt segélygép? A bátaszéki fűtőházat évek óta bezárták, a tartalék mozdony sokáig a bedeszkázott épület előtt parkolt, aztán azt is megszűntették. A személyvonatok motorvonatain kívül mozdony már csak akkor van Bátaszéken, ha épp tehervonattal arra jár – és mostanában még a pályaépítési munkák miatt is. Október második hetében minden munkanapra anyagolást ütemeztek be a Szekszárd és Decs közötti vonalszakaszra, a feladatra a 235-ös Szergejt szánták. A Szergej a kérésnek megfelelően hétfő reggel gépmenetben el is ment Szekszárdra, de mivel nem volt ott semmi, amivel anyagolni lehetett volna, pár órával később vissza is döcögött Bátaszékre. És amikor már legszívesebben hazament volna a mozdonyvezető, jött a hír, hogy egy ívvel arrébb ott ácsorog az elfolyt vizű Bézé.

A 235-össel az élén dönget Dombóvár felé a fél órás késésben levő személyvonat

A bátaszékiek gyorsan reagáltak, kiküldték Alsónyékre a Szergejt, ami azután egészen Dombóvárig továbbította a 38715-ös Személyvonatot.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek