Szergej, az ötvenéves óriásbébi

Kemsei Zoltán   ·   2015.05.07. 18:45
00kicsi

Egységmozdonyt a béketábornak! – ez volt a jelszava a keleti blokk vasútfejlesztéssel foglalkozó korifeusainak, a kísérleti nyúl szerepét hazánk, és a magyar vasút játszotta, nem igazán önként. Amikor bizonyossá vált, hogy a MÁV huszadik Nohabja egyben az utolsó is lesz, továbbá igazán korszerű, hatékony fővonali dízelt a magyar ipar sem tud előállítani, „természetesen” a szovjet mozdonygyártásra várt a hálás feladat: ellátni nagy olajfalókkal a keleti blokkot! (Itt megjegyzendő, hogy Románia – természetesen – kilógott a sorból, mind dízel, mind pedig villanygépeiket ők maguk gyártották, nyugati licenc alapján.)

Az ünnepeltek, már ami a típust illeti<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

A MÁV a luganszki mozdonygyár, a Kolomna motorgyár és a harkovi villamosgépgyártó üzem együttműködéséből született mozdányának a nullszériáját, az első ötvenkét legyártott példányt kapta, a legelső, az M62 001 1965. április 27-én állt forgalomba. A zökkenőmentességet akadályozta, hogy a gyárba – lévén titkosított hadiüzemek – a magyar fél képviselőit nem engedték be, legelőször a kárpátaljai Királyháza fűtőházában találkoztak a vadonatúj mozdonnyal.

Az emlékülés pulpitusán Kisteleki Mihály, a MÁV História Bizottság elnöke, Pál László, a MÁV általános vezérigazgató-helyettese és Horváth Lajos, a Vasúttörténeti Park Alapítvány kuratóriumának elnöke

A Nyugati motorszínben történt üzembe helyezés után is csak több konfliktus és kompromisszum árán (a szovjet szerelőkkel több, igen kemény vita is megesett) sikerült életképes gépet varázsolni az első öt Szergejből – végül Budapest helyett Debrecenben.

Kellett bizony a magyar mérnökök, szerelők kreativitása ahhoz, hogy az ötvenéves Szergejt a MÁV História Bizottság a Magyar Vasúttörténeti Parkban ünnepelhette, és nem csak az emlékét őrizhette meg.

A díszlet az „üres” Egyes volt – lásd cikkünk előzményét!

Az emlékülésen – bár a vezértéma a Szergej fél centenáriuma volt – más évfordulókról is szó esett. Egy évszázados például a később komoly kálváriát járt, de a nosztalgiaflotta szerves részét képező ABak kocsi, az első világháború idejének korszerű, kényelmes, négytengelyes kocsija. Szintén megismerhették az egybegyűltek a KALÁKA forgóvázak történetét, a körfűtőház előtt a Park és a MÁV Nosztalgia vadonatúj-megújult járműveiből tartottak kisebb kiállítást.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek