Szigethegységi tragédia: jegesedett a porlasztó

MTI/iho   ·   2015.10.24. 16:15
cim

A Britten Norman 2 típusú kisrepülő egy szervátültetésre szakosodott orvoscsoporttal a fedélzetén Bukarestből Nagyváradra tartott 2014. január 20-án, amikor az Erdélyi Szigethegységben egy erdős, hegyes területen lezuhant. A repülőgép valamennyi utasa túlélte a balesetet, de az egyik pilóta és egy orvostanhallgató lány meghalt, mire a mentésben részt vevő csoportok hat óra elteltével rájuk találtak.

Amikor még repült: ez a BN-2-es zuhant le

A nyilvánosságra hozott jelentés kitér arra, hogy a repülő túl sok üzemanyaggal szállt fel Bukarestből, és a túlsúly, valamint a jegesedés miatt már a felszállást követően sem sikerült elérnie a repülési tervben szereplő 3600 méteres magasságot. A Déli Kárpátok hegyláncain azonban szerencsésen túljutott. A másodpilóta javasolta, hogy szálljanak le a nagyszebeni repülőtéren, de a kapitány azt a döntést hozta, hogy folytatják a repülést Nagyvárad felé. A kapitány kizárólagos felelősséget vállalt azzal, hogy a műszer szerinti repülésről átváltott látás szerinti repülésre.

Amint a jelentésből kiderül, a jegesedés egyfelől a megengedettnél nehezebbé tette a repülőgépet, másfelől pedig az üzemanyag-porlasztót érintette, ami által jelentősen csökkent a motorok hatásfoka. A balesetet megelőző pillanatokban a gép sűrű felhőben repült, a fenyőfák csúcsait a gép utasai akkor látták meg, amikor már csak pár méteres magasságban voltak.

A jelentés kitér arra is, hogy a balesetben meghalt kapitány nagy tapasztalattal rendelkezett, de csupán negyvenkét órát repült a Britten Norman 2 repülőtípuson, és a baleset előtti tizenegy hónapban nem vezetett ilyen típusú gépet. A repülő hét utasa közül csupán egynek volt bekötve a biztonsági öve. Ennek köszönhető, hogy ő csak könnyebb sérüléseket szenvedett, elláthatta a sérült társait, és telefonon támpontokat adhatott a gép roncsait kereső csoportoknak. A romániai polgári légi közlekedés biztonságát vizsgáló központ illetékesei közölték, ők csupán a baleset körülményeit vizsgálták, a felelősök megnevezése az ügyészség feladata.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.