Sziklába ütközött egy bolgár személyvonat

iho.hu   ·   2018.11.21. 08:45
kresna-omlas-400

Bár a mozdony eleje égnek állt tőle, csak személyi sérüléssel járt az a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető esemény, ami kedd este, helyi idő szerint hét órakor történt Bulgáriában. A görög határ közelében található Petricstől a Szófia felé vezető vonalon félúton található Blagojevgrád felé tartó személyvonat ütközött egy sziklaomlás miatt keletkezett akadályba. A mozdonyvezetőn és segédjén kívül a jegyvizsgáló és öt utas sérült meg könnyebben, három embert kórházba szállítottak. A Bolgár Vasutak (BDŽ) közlemény szerint az utasoknak kártérítést fognak fizetni.

A szerelvény feltehetően nem haladt túl gyorsan. Az ütközés következtében egy felsővezeték-tartó oszlop is megsérült. A vasútvonal ezen a szakaszon a Kreszna-szorosban vezet, az incidens a Csernice előtti utolsó alagút közelében történt. A tűzoltók és mentők eleinte nehezen tudták megközelíteni a terepet. A szerelvényt végül egy segélymozdony húzta hátra, hogy az utasok egy kötélhídon tudják elhagyni a vasúti pályát, majd busszal folytathatták útjukat.

A kedd esti sziklaomlás helyszíne a Kreszna-szorosban (fotó: BGNES)

A helyszínen az infrastruktúra helyreállításáig nem közlekednek a vonatok. A személyvonatok helyett autóbuszok járnak, a teherforgalomban viszont komolyabb fennakadás van, már amennyire a Görögországba tartó nemzetközi vasúti áruszállítás volumenét egyáltalán komolynak lehet mondani. Nemrégiben ugyanis összedőlt egy vasúti híd a Macedónián keresztül haladó elsőszámú nemzetközi útvonalon a Gevgelija és Idomeni közötti határátmenet közelében, így A Szófia–Kulata vonal felé kerül az a napi pár tehervonat, ami Tesszaloniki és Athén felé tart.

A szerencsétlenül járt Plehácsot (BDŽ 44 090 pályaszámú villamosmozdony) órákig próbálták a sziklák fogságából kiszabadítani, de a közlekedési miniszter arra is rámutatott, hogy a munkavégzők az újabb sziklaomlás kockázata miatt óriási veszélyben voltak. A hegyoldalt alpinisták is felmérték, hogy kiderítsék, biztonságos-e az érintett hegyoldal alatt dolgozni. Most az ötventonnás sziklát aprítják fel, hogy újra megteremthessék a vasúti közlekedés feltételeit. A sziklaomlást a keddi esőzés okozta.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.