Szlovákiai állomások magyarul is

iho/vasút   ·   2012.05.14. 12:08

Az utóbbi napokban végre megjelentek a kétnyelvű településnevek a Komárom–Pozsony vasúti szakasz több pontján is – adja hírül a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala honlapja. A felvidéki szervezetek fórumaként működő formáció több hónapja szorgalmazza ezt a vasúttársaságnál. Újra bebizonyosodott, hogy a következetes érdekérvényesítő munka hosszú távon eredményekhez vezet.

A Kerekasztal szakértői még februárban, a vonatok indítását megelőzően keresték meg a vonalat üzemeltető RegioJet vállalat igazgatóját és tulajdonosát, részletes statisztikai kimutatásokat és érveket szolgáltatva ahhoz, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kétnyelvűsítsék a társaság tulajdonában álló szerelvények beltéri feliratait, valamint a RegioJet közvetlen gondozásába tartozó megállókat – hangzik a Kerekasztal beszámolója.



Az egyeztetés során több levélváltásra is sor került a Kerekasztal és a RegioJet között. „Örülünk, hogy a vállalat vezetése tudatosította a problémát, és konkrét intézkedéseket foganatosított az ügyben.”

A korábban következetesen államnyelvet alkalmazó vasúti szolgáltatások kapcsán még van tennivaló bőven, hiszen az állomások épületei, melyek a Szlovák Vasutak gondozásában vannak, vagy éppen a propagációs anyagok továbbra sem tükrözik a térség nyelvhasználati gyakorlatát. Az üzemeltetők jóindulatával, racionális megközelítéssel és a problémákra való figyelemfelhívással sikerülhet gyakorlattá tenni a többnyelvű nyelvhasználatot a hétköznapokban, még olyan tabunak számító területen is, mint a vasút – írja a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának honlapja.

Kapcsolódó hírek