Szomáliai kalózok után kutat a Bundeswehr

MTI   ·   2012.04.18. 12:54

A német kormány szerdán elfogadta az Európai Unió (EU) szomáliai kalózellenes műveletének kiterjesztésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek értelmében német katonák a jövőben szárazföldön is harcolhatnak a kalózok ellen.

A Merkel-kormányban elfogadást nyert javaslat szerint a Bundeswehrnek – a német hadseregnek – az Atalanta elnevezésű uniós műveletben harcoló egységei két kilométeres mélységben hatolhatnak be a szomáliai szárazföldre. Az akciókat helikopterrel kell végrehajtani, ténylegesen partra szállni pedig csak vészhelyzetben szabad, ha például lezuhan egy helikopter és ki kell menteni a legénységet.

A 2008-ban indult Atalanta az EU első haditengerészeti művelete. Célja a kalózkodás felszámolása az Afrika szarva, illetve Szomália körüli tengeri térségben.

Az uniós tagországok külügyminiszterei márciusban állapodtak meg a tengeri művelet szárazföldi kiterjesztésében, azzal a céllal, hogy az uniós erők bevethetők legyenek a tengeri bűnözőket a szárazföldről támogató háttér ellen is.

A tervezetről májusban dönt a Bundestag, a német törvényhozás alsóháza. Az ellenzék várhatóan nem szavazza majd meg a javaslatot. A legnagyobb ellenzéki erő, a szociáldemokrata párt (SPD) azzal indokolta az elutasítást, hogy a szárazföldi bevetés túlságosan kockázatos a katonák számára, és az akcióknak polgári áldozatai is lehetnek.

A német haditengerészet jelenleg a Berlin nevű hadihajóval vesz részt a műveletben, amelyen 230 fő teljesít szolgálatot.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.