Szombat este egypályás üzem, kikapcsolt fények

iho   ·   2013.03.23. 19:04
cim_t1

A hagyományoknak megfelelően idén is csatlakozik a Föld Órája elnevezésű világméretű környezetvédelmi akcióhoz a Budapest Airport. A magyar főváros repülőtere március 23-án este 8 óra 30 perckor egy teljes órára lezárja egyik futópályáját és lekapcsolja annak pályafényeit, valamint korlátozza az energiafogyasztást az utasforgalmi területeken és a közel háromszáz különálló repülőtéri épületben – adja hírül közleményében a repülőteret kezelő cég.

Hasonlóan a korábbi nemzetközi sikert aratott akciókhoz, a két futópályája közül az egyikhez tartozó összes lámpát (összesen 1622 darabot), a teljes bevezető fénysort, a szegély-, és tengelyfényeket, a földetérési-zóna speciális lámpáit kapcsolja ki a Budapest Airport a Föld Órájában. A másfélezernyi világítótest maximális teljesítménye meghaladja a 240 ezer Wattot, fényerejük pedig akkora, hogy akár húsz kilométeres távolságból is látszanak. Mindez természetesen nem mehet a repülésbiztonság rovására, a másik pálya akadálytalanul üzemel és ha kell, mind a kettőt egyszerre is aktiválni lehet.

Az 1-esen már sajnos nem kell sok fény

Az egyik pálya elsötétítése csak a leglátványosabb, azonban nem az egyetlen eleme a március 23-i kezdeményezésnek. A repülőtér összesen 1515 hektárnyi területén található csaknem 300 különböző létesítményben is csökkentett üzemmódban működik ez alatt az idő alatt a világítástechnika. Ahol a biztonságos üzemeltetést ez nem veszélyezteti, ott nem lesz világítás szombaton fél kilenc és fél tíz között. A kezdeményezésben való részvételt a repülőtéren megforduló utasok is érzékelhetik, mert a terminálépületek és a parkolók is csökkentett világítással üzemelnek ebben az időben valamint a reklámtáblák világítása is kialszik.

A Budapest Airport már korábban is bizonyította, hogy a környezettudatos működés híve – folytatódik a közlemény. A repülőteret üzemeltető cég 2007-ben hirdette meg energiaracionalizálási stratégiáját, amelyet évről-évre továbbfejleszt a repülőtér fenntartható fejlődése érdekében. Tavaly a hatékony energiafelhasználás eredményeként a repülőtéren egyebek mellett 850 000 köbméter földgázt sikerült megspórolni, amely hozzávetőleg megegyezik egy teljes őszi hónap fogyasztásával vagy 280 családi ház éves energiaigényével és a felhasználással együtt járó szén-dioxid kibocsátással. Igaz ugyan, hogy a nemzeti légitársaság csődje (2012 február 3.) önmagában is jelentős szén-dioxid kibocsátás megtakarítást eredményezett, emellett azonban a repülőtéri cég folyamatos környezetvédelmi erőfeszítéseit igazolja, hogy az emissziós adatok már évek óta egyre kedvezőbben alakulnak. A kibocsátás még az utasforgalmi szempontból rekordévnek tekinthető 2011-ben is csökkent, méghozzá a teljes évre vetítve közel 8 százalékkal.

Éjszaka a 2-es terminálon <br>(fotó: Somogyi-Tóth Péter)

A Budapest Airport környezetvédelmi erőfeszítéseit már három éve az európai repülőterek szakmai szervezete (ACI Europe) is folyamatosan elismeri azzal, hogy úgynevezett karbon akkreditált minősítést adományoz a budapesti repülőtérnek. Az akkreditáció egy kizárólag repülőterekre kidolgozott nemzetközi minősítési rendszer, melyet a szektor üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentése érdekében hoztak létre. A 2010 óta alkalmazott módszertan alapján nem csak a földgáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztás és a Budapest Airport által üzemeltetett gépjárművek üzemanyag felhasználása is beleszámít a teljes értékbe – olvasható a Budapest Airport közleményében.

Kapcsolódó hírek