Sztrájk – és mi lesz a légitársasággal?

Veréczi Frick Zsuzsa   ·   2013.05.21. 11:30
cim

Egy hete sztrájkolnak a Croatia Airlines pilótái és légiutaskisérői. A légitársaságnál márciusban lejárt a kollektív szerződés, az új jelentősen csorbítaná a korábbiban rögzített jogaikat. A szakszervezeteknek négy követelése van, ebből a Croatia kettőt hajlandó elfogadni: amennyiben véget vetnek a munkabeszüntetésnek, elállnak annak a 42 légiutaskísérőnek az elbocsájtásától, akik hirtelen betegállományba mentek, és nem fogják vizsgálni a sztrájk törvényességét. A másik két követelésben, a fizetéscsökkentésben és a kollektív szerződésben 2012-ben kialkudott jogok megtartásában nem engednek.

A vállalat vezetése és a pilóták érdekvédelmi szervezete már megállapodásra jutott, miszerint a repülőgépvezetők felfüggesztik a sztrájkot, de tovább folytatják a tárgyalásokat a Kollektív Szerződésről. A légiutaskísérők nem tágítanak, folytatják a munkabeszüntetést annak ellenére, hogy vezetőjük szerint mind fizikailag, mind lelkileg fenyegetik őket. Úgy érzik, hogy most már egy politikai játszma részesei, amelyben egy esetleges cél a vállalat csődbe vitele és eladása is lehet. A pilóták sztrájkjának felfüggesztése mindezek ismeretében jelképes, hiszen a repülőgépek kabinszemélyzet hiányában továbbra sem szállhatnak fel.

(fotók: Croatia Airlines)

Ugyanakkor a sztrájk megosztja a légitársaság munkavállalóit is, akik féltik a munkahelyüket: „Megértjük, hogy a kollégáink a jogaikért harcolnak, de ha ez azt jelenti, hogy néhány hónap múlva egyikünknek sem lesz hol dolgoznia, akkor nem támogatjuk.”

Naponta 25-30 járatot törölnek, 5-6 ezer utas eljuttatásáról kell gondoskodni. Néhány desztinációt kisebb légitársaságok teljesítenek: Trade Air, New Livingstone, Air Explore, WDS Aviation, Adria Airways, Sayegh Aviation Europe, Neos Air, Cello Aviation. Mindez eddig 6,5 millió kuna veszteséget okozott a vállalatnak.

A horvát nemzeti légitásaság a munkabeszüntetés nélkül is nagyon súlyos helyzetben van. Ebben az évben 150 millió euróra nőtt az adóssága a még 2008-ban megrendelt  négy Airbus repülőgép törlesztésében. Ha nem sikerül a szerződés módosítása, az katasztrófális csapás lenne a cégre. A vállalat a 2012-es évet 62,6 millió euró veszteséggel zárta, ami sokszorosa a 2011-es 10 millió eurós negatívumnak. Az elmúlt évben a Croatia bevétele 232 millió euró volt, 0,7 százalékkal több, mint 2011-ben, a kiadásai ugyanakkor a bázisévhez képes 22,5 százalékkal, 295 millió euróra nőttek. A vállalat vezetése a veszteség csökkentése érdekében a jelenlegi 1100 munkavállaló 20 százalékának elbocsájtását tervezi.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.