Sztratoszféra-turizmus, ballonnal, siklóernyővel

iho   ·   2014.06.27. 16:45
cim

(fotók, grafika: WorldView Enterprises)

Az arizonai World Vew Enterprises valóban csodálatos kilátást ígér a jövő űrturistáinak, Roswellből megtörtént az első próbarepülése annak a szerkezetnek, amelynek végleges változata 75 ezer dollárért bárkit részesít olyan magassági élményben, amelyben még az U-2-es pilóták sem gyönyörködhetnek, egészen 32 kilométer magasra emeli majd a vállalkozó kedvű és persze elég pénzzel rendelkező jelentkezőket.

Igen, ezt is űrturizmusnak mondják, noha a repülés csúcspontja bőven alatta van az űr határaként megállapított száz kilométernek. Ezt a magasságot az igazi űrturista rakétarepülőgép, a Virgin Galactic féle SpaceShip Two valóban eléri majd az utasaival, de a WorldView ballonja is bőven felette lesz nemcsak az utasszállítók, hanem az amerikai magassági kémgépek repülési szintjének. Innen már látszik a Föld görbülete, már fekete az égbolt, az élmény valóban különleges.

Az eszköz azonban egészen más: egy gázballon alá függesztett siklóernyő, ami egy túlnyomásos kis kabint tart. Ebben emelkednek az utasok, akiknek nem kell bekötve sem lenniük felszállás után. A 400 ezer köbméteres hélium-ballon csendesen emelkedik a 32 kilométeres magasságba, majd megkezdődik az ugyancsak finom süllyedés, egy adott szinten a ballon leválik és a siklóernyő hozza a fölre az utolsó métereken leszállótalpakat nyitó kapszulát.

Az első kísérleti repülés tökéletesen sikerült, nem a végleges, hanem egy cspán 204 kilós teherrel és a későbbihez képest ugyancsak egyharmadnyi nagyságú ballonnal, de kétségtelen, hogy mindeközben sikerült megdönteni a siklóernyőzés magassági világrekordját.

A SpaceShip-repülések jóval dinamikusabbak, a ballisztikus pálya felső szakaszán a súlytalanság állapotát 5-6 percig élvezhetik az utasok, hogy aztán a gép siklórepülésben szálljon le az űrrepülőtéren: a ballonos-ernyős kirándulás teljes időtartama 5-6 óra, és az is érdekes élmény, hogy ez a szerkezet természetesen nem jut vissza a felbocsájtás helyére, hanem onnan átlag 300 mérföldnyire ér földet, függően a szél erejétől, ami a ballont majd a siklóernyőt terelgeti.

Az FAA már korábban áldását adta a tervre, a cég szerint az első ballonos-siklóernyős utasok már két év múlva megtapasztalhatják a valóban semmihez sem fogható élményt. Kétségtelen, hogy ezzel a módszerrel igazából nem lehet az űrig emelkedni, de nyilván sokakat kárpótol ezért a repülés csendesebb és nyugalmasabb szépsége.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek