Technológiai fejlesztések nélkül nem kezelhető a légi forgalom növekedése Európában

iho/repülés   ·   2019.05.14. 15:53
cim2a

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat európai légiforgalmi irányításról a Magyar Tudományos Akadémia épületében szervezett konferencián a miniszter azt mondta, az unió légiforgalmának kezelésére tizenöt évvel ezelőtt jött létre az Egységes Európai Égbolt koncepció, ma már viszont komolyabb kihívásoknak is meg kell felelni, mivel az előre jelzettnél gyorsabb a forgalom bővülése.

Európában 2018-ban 11 millió kereskedelmi járat indult, ez 2035-ig másfélszeresére emelkedhet, így a miniszter szerint szükség van az irányítás és a forgalomszervezés megújítására. Hozzátette, hogy a növekedés Magyarországot sem kerülte el: a HungaroControl tavaly több mint egymillió járatot irányított, tíz százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az átrepülő forgalom ugyanekkora mértékű növekedése az előre jelzettnek a kétszerese volt. Palkovics László hangsúlyozta, a légiközlekedési ágazat meghatározó tényező Magyarország versenyképességében, a minisztérium a szektor megújítására törekszik, amelynek célja a fenntarthatóság. Ennek érdekében jött létre a Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács, amelynek első eredménye, hogy Budapest irányából az éjszakai repülések megtiltásával jelentősen csökken a zajterhelés a repülőtér környékén.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a légiforgalmi irányítók kompetenciáikat külföldön is jól tudják kamatoztatni, számukra az állami szféra által garantált lehetőségek kevésbé vonzóak, ezért a jelenlegi, főként irányítóhiányból fakadó kapacitásgondokat az elvándorlás is súlyosbítja. Magyarország és a régió számára kiemelt jelentőségű a szoros és innovatív nemzetközi együttműködés, amelynek a miniszter szerint jó példája, hogy a HungaroControl végzi a koszovói magas légtér irányítását Budapestről.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek