Megvannak a roncsok? Terrorveszély, utolsó rádiókapcsolat

MTI/iho   ·   2014.03.10. 11:33
cim3

Lehet, hogy végre megtalálták az eltűnt 777-es roncsait. Mint az Aviation Herald nem sokkal ezelőtt közölte, egy repülőgép Vietnam partjai közelében, Ho Si Minh-várostól délkeletre nyolcvan, a parttól 50 mérföldnyire jelentett roncsokat a tengeren, 281 mérföldnyire a gép utolsó ismert pozíciójától (vagyis attól a körzettől, ahol eddig zajlott a keresés). A hatóságok hajókat irányítottak a megjelölt körzetbe.

Korábban írtuk:

A tajvani titkosszolgálat március elején olyan tartalmú információt kapott, amely szerint a pekingi nemzetközi repülőtér és metró biztonságát terrortámadással fenyegethetik – erősítette meg a tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója hétfőn.

Az Apple Daily című újság címlapján közölt írására reagálva Csaj Tö-seng ugyanakkor megjegyezte, hogy nem lát közvetlen összefüggést az értesülés és a Malaysian Airlines légitársaság múlt szombaton eltűnt gépe között.

Mint mondta, értesülésükről akkor tájékoztatták a tajvani kabinet irodáját, illetve annak tartalmát eljuttatták a kínai hatóságokhoz is. Tajvan légikikötőiben megszigorították a biztonsági intézkedéseket, és külön intézkedéseket hoztak a Pekingbe tartó járatokkal kapcsolatban.

Merénylet fenyegette a pekingi nemzetközi repülőteret – oda tartott az eltűnt 777-es is

Csaj elárulta, hogy az ő értesülésük a China Airlines tajvani légitársaságtól származott, s arról szólt, hogy a fenyegetés szerint robbantásos merényletre lehet számítani a pekingi reptéren.
A tajvani légügyi felügyelet illetékesének tájékoztatása szerint a szervezet nem tudta hitelesíteni az információt, és azt sem tudják, hogy más országokhoz eljutott-e hasonló figyelmeztetés – számolt be a CNA tajvani hírügynökség hétfőn.

A China Airlines annyit közölt, hogy a bejelentést egy telefonálótól kapták, aki azt mondta magáról, hogy a francia terrorelhárítás munkatársa. Az illető először franciául beszélt, de miután a telefonközpontos nem értette, mandarin kínaira váltott.

A hívás nem sokkal az után érkezett, hogy március elsején a délnyugat-kínai Kunming város vasúti pályaudvarán 29 ártatlan civilt késeltek halálra hszincsiangi terroristák.

A Malaysia Airlines Kuala Lumpur és Peking közötti járatán, amely múlt szombaton ismeretlen körülmények között eltűnt, 239-en tartózkodtak, köztük 154-en voltak kínaiak, egyikük tajvani.

A 370-es járat legalább négy utasának nem voltak rendben az iratai

A gépet azóta is a környékbeli országok, valamint az USA tengerészeti egységei és repülőgépei keresik. A 777-200-as eltűnése körüli információk egy része arra vonatkozik, hogy az utasszállítón többen tartózkodtak lopott vagy egyes újabb hírek szerint hamis vagy hamis adatokat tartalmazó útlevéllel.

A lopott útlevelek egyike egy osztrák, másika egy olasz állampolgár úti okmánya volt, mindkettőt Thaiföldön lopták el tőlük. A KLM légitársaság Kínában működő forróvonal szolgálatának egyik telefonos operátora vasárnap megerősítette, hogy a szóban forgó – Maraldi, illetve Kozel névvel bejelentkező – két utas szombaton csak oda irányba szóló menetjegyet foglaltatott Pekingből Amszterdamba, ahonnan az előbbi férfi Koppenhágába, míg az utóbbi Frankfurtba akart továbbutazni. A malajziai hatóságok a biztonsági kamerák felvételei alapján próbálják kideríteni annak a két utasnak a személyazonosságát, akik az ellopott osztrák és olasz útlevéllel szálltak fel a Pekingbe tartó gépre.

Az AvHerald repülésbiztonsági portál által idézett kínai források szerint volt ugyanakkor egy olyan utas, aki kínai útlevéllel jelentkezett Kuala Lumpurban, amelynek adatai egy kínai állampolgáréval egyeznek, az illető viszont nem hagyta el Kínát, és nem lopták el az útlevelét, de az utaslistán szereplő okmány adatai azonosak az övével.

Az utolsó rádiókapcsolat során egy másik 777-essel beszélt a személyzet

A gép utaslistáján szereplő nevek és okmányok közül legalább néggyel vannak különféle anomáliák, ezekkel kapcsolatban a malajziaiak az FBI és az Interpol közreműködésével vizsgálódnak. Az osztrák és olasz útlevél gazdái, valamint még öt másik utas egyébként nem a Malaysia, hanem a vele code-share megállapodásban működő China Southern Airlines által eladott jeggyel utaztak.

A katasztrófával kapcsolatos vizsgálat nem zárja ki terrortámadás lehetőségét. Az eddig ismert repülési adatokat elemző szakemberek egyöntetűen állítják, hogy a géppel, amelynek személyzete semmiféle vészjelzést nem adott le, valamilyen „nagyon váratlan, nagyon hirtelen és nagyon drasztikus” esemény történhetett, amiért utazómagasságon repülve egyik pillanatról a másikra eltűnt az irányítók képernyőjéről.

Egy másik 777-es pilótája, amely harminc perccel korábban szállt fel Kuala Lumpurból Japán felé, egy malajziai lapnak elmondta: az eltűnt gép személyzetével ő volt utoljára rádiókapcsolatban a nemzetközi vészfrekvencián, mert a (vietnami?) irányítás őt kérte meg, hogy a tenger felett repülő MH–370-estől közvetítsen pozícióadatokat. Ez a közlés azt jelzi, hogy ezek szerint a légiforgalmi irányítás (feltehetően a vietnami) ekkor nem hallotta a percekkel később eltűnt gépet, és a két 777-es között is hamarosan megszakadt a rádiókapcsolat, de ezt a Japánba tartó másik gép pilótája teljesen normálisnak hitte, tekintve a távolságokat és az erős interferenciát a frekvencián. Az utolsó kontaktus alkalmával szerinte a 370-es járat másodpilótája beszélt, és akkor még minden teljesen normálisnak hangzott.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek