Tessék mondani, hányas villamos?

iho   ·   2015.11.16. 11:15
00kicsi

Az 1866-ban megindult, akkor még csekély számú lóvasúti viszonylatot, majd az 1887-ben elindult villamosjáratokat bőven elég volt színekkel jelölni, ám 1910-re már ötvenegy járat szelte keresztül-kasul a fővárost, három nagy társaság (BVVV, BKVT, BURV) színeiben. A színek, színvariációk elfogytak, és szükség volt egy áttekinthetőbb rendszer kialakítására.

Ahogy kezdődött: a lóvasúti viszonylatokat még színes zászlókkal jelölték, ebből lett a villamosokon a színes tárcsa, mint viszonylatjelzés<br>(forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada, Budapest 1987)

Persze eredendően is jelezhették volna számokkal, már a lóvasúti járatokat is, ám a XIX. század végén az analfabetizmus még komoly gondot jelentett, épp ezért nem merték megkockáztatni a sokak számára még kiismerhetetlen számokkal jelölést. A kalauz ugyan minden kocsin ott volt, akitől meg lehetett kérdezni: „tessék mondani, merre megy ez a villamos”, de a színes tárcsákkal jelölés kézenfekvőbbnek bizonyult.

Nosztalgiatárcsa nosztalgiavillamoson (Kemsei Zoltán felvételei)

Az 1910 novemberében életbe lépett számozási rendszerben a BKVT vonalai a páros, a BVVV járatai a páratlan számokat kapták, a BURV Újpesten és Rákospalotán közlekedő villamosait betűkkel jelölték. A széttagoltság ellenére (egymás vonalain még rövid távon sem közlekedhettek a járatok, a közös átszállójegy bevezetése is komoly tárgyalások eredménye volt) ez volt a legelső kísérlet Budapest villamosközlekedésének egységesítésére.

A mai, legújabb viszonylatjelzés egy vadonatúj CAF villamoson, elektronikus kijelzőn

Érdekesség, hogy a 2-es számot (a BVVV vonala lett volna) csak öt évvel később, 1915-ben kapta a Margit hídtól a Szabadság téren, a Klauzál téren és a Tisza Kálmán téren át a Keletiig közlekedő „versenyvonal”, a babonából kihagyott 13-as számot pedig csak 1955-ben adták ki a kőbányai Bihari utcán közlekedő villamosnak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek