Titántangó: miből lesz a repülőgép? Lesz-e repülőgép?

iho   ·   2014.05.29. 14:30
cim

Az Airbus intenzív programokba kezdett, hogy megtalálja az alternatív titánforrásokat arra az esetre, ha az oroszok a nyugati világgal kialakult konfliktus részeként leállítják ezeket a repülőgépipar számára létfontosságú szállításokat.

A titán az a fém, amit a repülés tett naggyá, olvasható a szakmunkákban, és ez igazán nem meglepő, tekintve, hogy ez a fém könnyű és roppant szilárd, ellenáll a korróziónak, ideális anyaga mind a repülőgép-sárkányok fontos elemei, mind a hajtóművek kulcsegységei elkészítésének. Vagyis a repülőgépipar nemigen lehet meg titán nélkül.

A modern utasszállítók, például a 787-esek főbb elemeit kompozitokból, alumíniumból és jelentős részben titánból készítik

Jellemző adat, hogy az Airbus legújabb konstrukciója, a most berepülés alatt álló A350-es szerkezete tizennégy százalékban titánból áll. A titán egyik legfontosabb világpiaci szállítója pedig Oroszország és Ukrajna. A Boeing és Oroszország (legalábbis korábban) számított kereskedelmi forgalmának értéke 2021-re 21 milliárd dollár lenne, és ebből 18 milliárd nem más, mint titán vásárlása az oroszoktól.

A Dreamliner anyagösszeállítása: tizenöt százalék titán

A Wall Street Journal szerint a világ legjelentősebb titánszállítója az a cég, a VSMPO-Avisma, amelyet a Boeing orosz partnerével közösen működtet, egyébként ez az Airbusnak is a fő titánszállítója. Tervbe vették az amerikaiak egy másik nagy céggel is a közös vállalatot, amely egyben a legnagyobb állami titán-előállító Oroszországban. Feltehető tehát, hogy ha Moszkva úgy parancsol, akkor mind az állami, mind az amerikai–orosz közös vállalat leállíthatja a szállításokat, annak ellenére, hogy ez ügyben fix szerződések kötik a feleket.

Az elülső ventillátor-fokozat és a mögötte lévő kompresszor-lapátsor is egyre inkább titánból készül

Ugyancsak fontos és kevésbé ismert tényező, hogy a Boeingnak van egy moszkvai tervezési részlege is, amely 1200 mérnököt foglalkoztat, és amelynek komoly szerepe jutott korábban a 787-es, most pedig a 777X gyártásának előkészítésében. Orosz légitársaságok jelenleg mintegy száz utasszállító és teherszállító gépet várnak leszállításra a Boeingtól, ugyancsak fontos üzleti terepe Oroszország az Airbusnak is.

Az A350 esetében a titán aránya tizennégy százalék, ezt használják a nagyon erős pilonoknál is, amelyek a hajtóműveket tartják

Van bőven aggódnivalója a kanadaiaknak is. A kiszivárgó hírek szerint Moszkva kilátásba helyezte annak a 3,4 milliárd dolláros megállapodásnak a törlését, amelynek értelmében a Bombardier összeszerelő üzemet állítana föl Oroszországban, ahol a gyártó népszerű légcsavaros-gázturbinás regionális utasszállítóját, az (egykor a Malév üzemeltetésében is szolgált) Q400-asokat állítanák elő. Ezen túl még plusz száz gép eladását tervezték 3,4 milliárd dollár értékben ezekből a regionális utasszállítókból, amelyek kulcsszerepet játszhatnának az orosz polgári repülés olyannyira óhajtott fejlesztésében, az egykori gazdaságtalan és drágán üzemeltethető szovjet típusok leváltásában, amelyet viszont a gyéren működő orosz gyártók hiányában egyelőre csak nyugati típusokkal lehet megoldani.

A Next Gen Q400 lenne az orosz belföldi légiközlekedés egyik alaptípusa

Az európai és amerikai megfigyelők abban reménykednek, noha Moszkva láthatóan több mint sértődötten reagál a helyzetre, valójában a nyugati partnereknek a hidegháború alatt sem esett nehezükre politika és üzleti kapcsolatok éles szétválasztása. Ami pedig a titánt illeti, ahogy a Boeing egyik szakértője csendesen megjegyezte: pénzre, bevételre az oroszoknak továbbra is szükségük van.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek