Tíz másodperc alatt újratölthető elektromos busz Kínából

MTI/iho   ·   2015.04.16. 12:52

A világ leggyorsabban feltölthető akkumulátorával felszerelt buszt mutattak be csütörtökön Kelet-Kínában. A járművet európai exportra is szánják.

A buszokat a szupergyors vonatokat gyártó kínai China Southern Locomotive & Rolling Stock Industry Corporation (CSR) vállalat egy leányágazata, a Zhuzhou Electric Locomotive jegyzi. A járművek akkumulátora minden bel- és külföldi versenytársánál gyorsabban, mindössze átlagosan tíz másodperc alatt töltődik újra, egy-egy töltés legalább öt kilométer megtételét teszi lehetővé – ismertette a cég a buszok sajátosságait. A  töltés így akár az utasok felszállásának ideje alatt megoldható.

Az elektromos közlekedési eszközök emellett hagyományos társaiknál 30-50 százalékkal kevesebb energiát is fogyasztanak, forgalomból való kivonásuk után csaknem teljes egészében újrahasznosíthatók. A buszok élettartama 12 év, még szélsőséges időjárási körülmények között is – hangzott el a csütörtöki bemutatón. A járművek iránt komoly kereslet mutatkozik Kínában, a cég rögtön a bemutatót követően csaknem másfélezer megrendelést kapott. A CSR ugyanakkor külföldre is exportálná a gyorstöltésű elektromos buszt, a vállalat szerint kiváló célpiac lehet például Közép- és Kelet-Európa, ahol az a több évtizede használatban lévő járműparkok cseréjénél lehetne alternatív megoldás.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek