Tizenhárom százalékkal kevesebb utas Ferihegyen

MTI   ·   2012.04.28. 09:22

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a Malév leállásával a budapesti repülőtéren februárban több mint negyedével csökkent a járatok száma, az utaslétszám ugyanakkor csak 13 százalékkal esett vissza. Volt olyan célállomás, amelynél stagnált, sőt akadt olyan is ahol nőtt az utasok száma. Kétszer annyian indultak azonban a bécsi reptérre, amely arra utal, hogy Bécs átveszi Budapest korábbi szerepét a légi közlekedésben.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren februárban az összes személyforgalom több mint négyötödét kitevő, első 12 legnagyobb forgalmú célország utasainak száma csak három százalékkal mérséklődött. A két hagyományosan legnagyobb, németországi és egyesült királyságbeli forgalom a Malév kiesése ellenére lényegében stagnált. Jelentősen esett vissza az olaszországi (24 százalék) és svédországi forgalom (20 százalék), Hollandiába azonban nyolc százalékkal többen utaztak.

Jelentősen, több mint duplájára nőtt a bécsi repülőtérre utazók száma, ami arra utal, hogy a jó átszállási lehetőségekkel rendelkező Bécs veszi, vagy veheti át Budapestnek a balkáni utasokat összegyűjtő szerepét, illetve a kieső járatokat a legkönnyebben és leggyorsabban Bécsen keresztül tudták pótolni az utazók.

A rendelkezésre álló férőhelyek száma mintegy ötödével csökkent; ezen belül a diszkont légitársaságoké 31 százalékkal nőtt, a hagyományosoknál 35 százalékkal szűkült a kapacitás a Malév kiesése miatt.

A diszkont légitársaságok szinte azonnal új járatokat indítottak az üzleti szempontból jelentősnek számító úti célok felé. A hagyományos nagy, illetve kisebb nemzeti légitársaságok ugyanakkor bővítették rendelkezésre álló ülőhelyeik számát, és nagyrészt átvették a Malév szerepét, de csak azokba az országokba, ahol nemzeti légitársaságnak számítanak.

A kevésbé jövedelmező útvonalak, jellemzően a délkelet-európai országok (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Ciprus, Görögország, Horvátország, Macedónia, Románia, Szerbia) és a közel-keleti országok (Jordánia, Libanon, Szíria) repülőtereivel a Malév kiesése után februárban megszűnt a közvetlen kapcsolat Budapest felől. Ezek közül néhány – Athén, Larnaca, Szófia – időközben ismét elérhetővé vált, vagy egy helyi nemzeti, vagy egy fapados légitársaság járataival. A kisebb balkáni országok (Albánia-Tirana, Macedónia–Szkopje) és a közel-keleti országok (Szíria–Damaszkusz, Jordánia–Amman, Libanon–Bejrút) ugyanakkor a jelek szerint tartósabban kiestek a Budapestről közvetlenül elérhető úti célok közül.

A kevésbé kihasznált járatok kiesése és a többi kapacitás szűkülése miatt a klasszikus légitársaságok jobban meg tudták tölteni járataikat. Kapacitáskihasználtságuk 60 százalékról 66 százalékra nőtt, miközben az új járatok beindítása miatt a diszkont társaságok kihasználtsága 77 százalékról 72 százalékra esett vissza. A KSH megjegyezte, hogy ez valószínűleg csupán átmeneti jellegű. A hivatal szerint ott, ahol a Malév helyett fapados légitársasággok biztosítják a légi közlekedést, várhatóan nőni fog az olcsóbb utazási lehetőséget kihasználó turisták száma.

A klasszikus légitársaság kényelmi szolgáltatásaihoz szokott utasok, vagy a konferenciaturizmus résztvevői valószínűleg előnyben fogják részesíteni a környező országok fővárosait (Bécset, Prágát) Budapesttel szemben. A turisztikai szakemberek szerint ugyanez érvényes az üzleti céllal utazókra is. Ezt a feltételezést igazolja a februári előzetes szállodai vendégforgalmi adat is, amely szerint az ötcsillagos szállodák vendégforgalma közel 10 százalékkal csökkent.

Kapcsolódó hírek