Több, gyorsabb vonat Nyugaton

Mózes Krisztián   ·   2011.08.22. 10:00
IMG_2012__090223_Szar__1047,503__k

Az őszi kisebb menetrendváltás a szokásosan az évközi rendes kerékvágásba a nyári főszezon után ilyenkor visszatérő balatoni vonalak mellett az idén főként a nyugat-magyarországi utasokat érinti majd, s, örömmel jelenthető, pozitívan.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, augusztus 29-étől a zöld-sárga vasúttársaság átvesz több nyugati mellék- és fővonalat, s bár éppen az érintett vonalak menetrendje nem változik, a Szombathely és Sopron közötti vonatok közül több – igaz, néha hosszas várakozás után – továbbközlekedik Szentgotthárd felé.

A legtöbb módosulás a vasi megyeszékhely, Szombathely és hazánk legnyugatabbi városa, Szentgotthárd viszonylatában következik majd be, itt ugyanis érezhetővé válik a pályafelújítás jótékony hatása – a Halászbástya InterCity esetében a korábban 1 óra 3 perces menetidő 24 perccel rövidül. E mellett több vonat meghosszabbított útvonalon, egészen Sopronig jár majd, de délután többletvonatok is indulnak majd a két vasi város között. Sopron és Győr között a 8-as vonalon pedig egy héttel később lép életbe az új, módosított közlekedési rend, itt is több személyvonattal kell számolni – az intercityk és gyorsvonatok közlekedésében változást a Halászbástya IC-től eltekintve nem találunk, ám a főváros és Szombathely között az is változatlan menetrenddel szállítja az utasokat.

Menetrendi változásra ezeken felül csupán egyes vonatok esetében kell számítani, így például egy hajnali vonat Komárom helyett Tatabányáról indul, pár perccel tolódik egy Győr és Veszprém közötti vonatpár indulási ideje, s egy esti vonat Gyuláról Kötegyán helyett Vésztőig jár. Néhány vonat fejlécében a piktogramokat kell cserélni, ám ezek a kisebb horderejű, s az utasok nagy részét alig érintő módosulások.

A 3. számú menetrendi módosítást itt töltheti le.

Kapcsolódó hírek