Több mint duplázza a kapacitást az új alagút

MTI/iho   ·   2018.05.25. 00:02
BeszkidiAlagut400a

Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön átadta a Kárpátalját Ukrajna belső területeivel összekötő beszkidi, kétvágányú, 1,8 kilométer hosszú vasúti alagutat, az országban eddig épült legjelentősebb infrastrukturális létesítményt.

A Beszkid vasútállomáson tartott átadási ünnepségen mondott beszédében az ukrán államfő kulcsfontosságúnak nevezte a vasúti alagút üzembe helyezését Ukrajna és az Európai Unió gazdasági kapcsolatainak fejlesztését illetően. Az ukrán államvasút évente húsz százalékkal növeli az EU-tagországokba irányuló áruszállítást.

Petro Porosenko azt mondta, hogy már Lengyelországgal is majdnem olyan nagy a kereskedelmi forgalom, mint Oroszországgal. Az EU-val folytatott kereskedelmi forgalom meghaladja a negyven százalékot. A beszkidi alagúton fog áthaladni a vasúton lebonyolított exportszállítások hatvan százaléka.

A beszkidi vasúti alagút, amely részét képezi az 5. számú páneurópai közlekedési folyosónak, öt év alatt épült. Az új alagút az 1886-ban épült egyvágányú alagutat váltja fel, rajta az eddigi napi negyvenhét helyett irányonként száz szerelvény áthaladása válik lehetővé a Kárpátok vízválasztó gerincén, hetven kilométer per óra sebességgel.

Az alagút Európával köti össze Ukrajnát

Az új alagút mintegy harminc méterre épült a régitől, utóbbi menekülő-útvonalként szolgál a jövőben, több helyen keresztalagutak kötik össze az újjal.

Ukrajna 2006-ban jelentette be a beruházást, a következő évben fogtak a tervezéshez, a tényleges építkezés 2013-ban kezdte meg az Interbudmontazs és a Porr, az új osztrák alagútmódszer szerint – írja a Wikipedia. Az Európai Beruházási Bank (EIB) 55 millió euró hitel folyósításáról döntött, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 40 millió dolláros hitelt nyújtott. A 163 millió eurós összköltség harminc százalékát az Ukrán Vasutak saját erőből fedezi.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek