Több mint Werbelok

iho/vasút   ·   2011.10.09. 18:30
00

Az ÖBB már évek óta megkezdte a digitális távközlési rendszer kiépítését. 2013-ig építi át a Kapsch CarrierCom az analóg vasúti távközlési rendszert az ÖBB-nek megfelelő digitálisra. A két cég közötti sokéves partnerséget a „Kapsch-Lok” mozdony keresztelőjével erősítették meg.

Mint a leendő európai vonatbefolyásoló és távközlési rendszer alapja, a GSM-R immár 1200 kilométeren működik a tervezett 3500 kilométeres hálózatból. Ez volt az apropója az ÖBB egyik Taurus mozdonyának keresztelőjének. A sárga-fekete járművet Kari Kapsch, a Kapsch CarrierCom és Christian Kern, az ÖBB-Holding vezetője ünnepélyesen avatta fel. Az egységes európai vonatirányítási rendszer (ERTMS) egyik legfontosabb eleme a GSM-R, amely a jármű és a forgalomirányítás közötti folyamatos adatcserével segít a forgalom felügyeletében, így növeli a vasút kapacitását és gazdaságosságát, segíti az országhatárokon átnyúló forgalmat. Szakértők szerint 2016-ra már 56 ország fogja a GSM-R rendszert alkalmazni. Christian Kern azt is hangsúlyozta, hogy a GSM-R kiépítése mindemellett munkahelyeket is teremt. A munkák mintegy száz, magasan képzett embereket igénylő álláshelyet hoz létre.

Keresztelőhöz készülődve<br>A képre kattintva fotógalériánk nyílik meg

Kari Kapsch, a Kapsch CarrierCom vezetője elmondta, hogy az ÖBB, mint hazai piac, mindig fontos szerepet töltött be a cég életében, nincs ez máshogy a GSM-R 2007 óta tartó kiépítésében sem. A most megkeresztelt mozdony látható jele ennek a folyamatnak, és Ausztria mellett Csehországban is hirdeti a GSM-R egyre szélesebb körű elterjedését.

A mozdony 2006-ban készült a Siemensnél, 21098-as gyári számon. AZ ÖBB-nél 1216 010 pályaszámon kezdte meg működését 2006. szeptember 1-jén. 2009 februárjában kisebb módosítások után – ES64 U4-C típusjelöléssel – a 1216 210 pályaszámot kapta.

Kapcsolódó hírek