Tour de Voks: Öt év bringabarát fejlesztéseiért tekertek

Bánhidi Emese   ·   2014.09.27. 18:46
br3cim

Ez volt az a rendezvény, amely megismertette a főpolgármester-jelöltekkel a bringások elvárásait. És a politikusok is tettek vállalásokat. Ki többet, ki kevesebbet. Mint tegnap jeleztük, a felvonulás négy városban Budapesten, Szentendrén, Sopronban és Debrecenben zajlott.

A képre kattintva galéria nyílik (Fotó: Dimény András)

Indulás a Madách térről délután három órakor, de közben is csatlakoztak még a felvonuláshoz, így azt nehéz megmondani, végül hányan tették meg a távot, illetve hányan mentek vissza majdnem a kiindulóponthoz, a Városházához. Útközben rendőrök biztosították a zavartalan vonulást.

(Forrás Magyar Kerékpárosklub)

A jó hangulatú bringázáshoz még az is hozzájárult, hogy a főpolgármester-jelöltek felkészültek voltak. Egy táblát vittek magukkal a kerékpárosok, amelyen azt kérték a politikusoktól, hogy pipálják ki, mi az, amit megválasztásuk esetén teljesítenének. Volt, aki egyetértett ezekkel, volt, aki nem, és volt, aki csak félig. Ott torpant meg és döbbent meg minden jelölt, amikor azt olvasta a táblán, hogy a hidakat járhatóvá kellene tenni a biciklisek számára is. No, ezt senki nem vállalta teljes szívvel. László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint ez azért volt, mert úgy tűnik, hogy még mindig nem jutottunk el arra a pontra, hogy a városvezetők abban gondolkodjanak, hogy élhetővé kell tenni a várost, és nem abban, hogy a bringások igényeit kielégítsék.

(Fotó: Dimény András)

A hidak átjárhatóvá tételétől egy kicsit mindenki megijedt, ahogy László János fogalmazott: „érezni lehetett azt, hogy itt bújik ki a magánember, aki kocsival jár, és belegondol, hogy jó, és akkor hogyan fogok a kocsival átmenni, ha a bringások megszállják a hidat”. Mint mondta, innentől kezdve már nem szakmai a beszélgetés, volt, aki azt mondta, hogy ezzel csak félig ért egyet.

(Fotó: Dimény András)

Arra a kérdésre, hogy az átmenést a hídon hogyan képzelik el, László János úgy fogalmazott: nem hiszem, hogy én tudnám, ez hogyan oldható meg, azt viszont tudom, hogy tarthatatlan állapot az, hogy ma a hídjaink az egyéni járműközlekedésben résztvevők közül a 30 százalékos kisebbséget szolgálják csak ki, és kerékpárral nem lehet átkelni, míg autóval igen.

„Ezt meg kell oldani. Az nem egy elfogadható állapot. Ez egy olyan állapot, ami abból származik, hogy egy városról valaki úgy gondolkodik a szakember és a politikus is, hogy itt egy csomó autó, ennek közlekednie kell. Nem kell közlekednie, és nem kell a kerékpároknak sem közlekedniük. Nekünk az a fontos, hogy Budapest lakossága számára biztosítsuk az egyenjogú azonos feltételét a közlekedésnek”. Vagyis, ha valaki úgy dönt, hogy kerékpározni akar, vagy autózni akar, akkor mehessen bármelyikkel.

(Fotó: Dimény András)

„Nem támogatjuk az oktalan járműhasználatot. Nem támogatjuk azt, hogy az öt kilométeres utadat egyedül autóval tedd meg. És mindent megteszünk azért, hogy ez ne így legyen. Járjál busszal, járjál gyalog, járjál kerékpárral, és ezt segítjük. És azt is, hogy akinek szüksége van az autóra, az használhassa” – mondta László János. Ez a szemléletmód, aminek a szakember szerint szikrája sem érződik ma sem a szakpolitikában, sem a szakmában.

(Fotó: Dimény András)

A Magyar Kerékpárosklub elnöke úgy véli, hogy a tömegközlekedést  kell elsősorban nagyon vonzóvá tenni, de a kerékpáros közlekedést is, és ezzel lehetne élhetővé tenni Budapestet, hogy az egy-két-három kilométeres utakat így tegyék meg az emberek.

(Fotó: Dimény András)

Nem biztos, hogy kerékpárutat kell építeni. Olyanná kell tenni a hidakat, hogy azokon át lehessen kelni kerékpárral is. László János példaként említette a Lánchidat, amely esetében biztosan nem a kerékpárút a megoldás, hanem egy súlyos politikai döntést kellene hozni: nem lehet, hogy a Lánchídon egyéni gépjárművek közlekedjenek egyáltalán. Ott a buszok, a kerékpárok, a taxik és a gyalogosok kellene, hogy közlekedjenek. Az is egy megoldás, hogy a Rákóczi utat és az egész tengelyt lekeskenyítik az autósok számára.

„Nem a kerékpározást, hanem a közlekedést kell megoldani úgy, hogy közben a város tündököljön, és nekem ne kelljen Berlinig repülnöm levegőt venni” – mondta a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

(Fotó: Dimény András)

A Magyar Kerékpárosklub minden főpolgármester-jelölttől azt kérte, hogy ha helyzetbe kerül, soha többé ne gondolkodjon azon, hogy mit tegyen a kerékpárosokért, hanem azon, hogy élhetővé tegye a várost, és ennek egyik fontos eszköze a kerékpár.

A mai felvonuláson sajnos nem minden alakult a tervek szerint. A Jobbik jelöltje Staudt Gábor szombat délelőtt lemondta a találkozót, kiderült, hogy csak egy óráig ér rá, így a háromkor kezdődő felvonulás programjába nem fért bele.

(Fotó: Dimény András)

Elmentek a városháza elé és a portán leadtak egy könyvet, és az elvárásaikat, de nem kérték, így nem is fogadta senki ott őket. De a sajtónak elmondták, hogy sok pozitív dolog történt az elmúlt időszakban, de még nem elég, és alapvető szemléletváltásra lenne szükség ahhoz, hogy a város járható és élhető legyen egyszerre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek