Továbbfejlesztenék a gönyűi kikötőt

MTI   ·   2013.10.10. 07:24

Novemberre elkészül a Győrhöz közeli gönyűi kikötő továbbfejlesztésének megvalósíthatósági tanulmánya – közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) vezetője.

Németh József tájékoztatása szerint tízmilliárdos nagyságrendű, de szakaszokban megvalósítható fejlesztések szerepelnek majd a koncepcióban; lényeges elemként említette a mederátalakítást. Mint mondta, a Mosoni- és az Öreg-Duna találkozásánál, a torkolat átalakításával medencés kikötőt alakítanának ki, így a folyó a mostaninál lassabban töltené fel iszappal a medret. Egy további elem révén a Mosoni-Duna vízszintjét is szabályozni tudnák.

A tervek között szólt a vasúti pálya fejlesztéséről, megjegyezve: az évekkel ezelőtt lezárult előző fejlesztés első koncepciójában még szerepelt, hogy a vasúti sínek felfussanak a partfalra, később azonban ezt az elemet kihagyták. Így jelenleg nem oldható meg közvetlenül a vasúti és a vízi szállítás összekapcsolása.

Az Éduvízig vezetője a tervezett fejlesztések között említette, hogy nemcsak a kikötő belső infrastruktúráját bővítenék, de – egy kétszer egysávos, 3-4 kilométer hosszú szakasszal – össze is kötnék a létesítményt a Győr keleti vége és az M1-es autópálya között futó M19-es gyorsforgalmi úttal.

Fél évtizede fejeződött be a kikötő fejlesztésének legutóbbi, nyolcmilliárd forintos, háromnegyed részben uniós, a fennmaradó hányadban magyar kormányzati forrásból finanszírozott fejlesztése. Ennek során 12,6 kilométeres sínpárral kapcsolták a kikötőt a Budapest–Hegyeshalom vasútvonalhoz, valamint infrastruktúrával látták el a kikötő iparterületét.

Kapcsolódó hírek

Közút Autóbuszközlekedés

A Volánbusznál is életbe lép az új menetrend

iho/közút   ·   2023.12.06. 17:00

A közlekedési társaság számos menetrendi módosítást, korrekciót vezet be országszerte december 10-étől, elsősorban a munkába és iskolába járás lehetőségeinek, a hétvégi időszak utazási igényeinek javítása, valamint a vasúti és autóbuszos kiszolgálás megfelelő összehangolásának érdekében.