További ötven Van Hool Lengyelországba

Ács Attila   ·   2011.11.22. 13:00
kiskep

A PolskiBus.com egy, a közelmúltban alapított lengyel busztársaság, amely olcsón, gyorsan, de magas színvonalon közlekedtet járatokat Lengyelország nagyobb városai között, illetve onnan több kelet- és közép-európai célállomásra. Az év elején tizennyolc Van Hool Altano típusú turistabusszal kezdték meg működésüket, ezek mellé pedig a közeljövőben további ötven járművet szereznek be. Az első példányok várhatóan még novemberben megérkeznek, az utolsókat pedig 2012 júniusában adja majd át a gyár. A flottabővítéshez természetesen hálózatbővítés is társul: ezentúl Berlint, Prágát, Bécset és Pozsonyt is el lehet érni több lengyel városból is. A cég talán joggal buzdult fel a sikereken, hiszen az első négy hónapban több mint 175 ezer utas vette igénybe a szolgáltatásaikat.

Az egyik Altano a forgalomba állása előtt<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Van Hool)

Az ötven új buszból húsz Astromega, harminc pedig Altano típusú lesz, természetesen Euro V-ös környezetvédelmi besorolású motorokkal. Mindegyiket felszerelik wifi-routerrel, légkondicionáló berendezéssel, mellékhelyiséggel, bőr ülésekkel (azokon hárompontos biztonsági övvel) és 240 voltos hálózati csatlakozóval – gondolva a laptopot használó utasokra. Érdekesség, hogy az első ajtó megnövelt szélességű és ez a rész még lépcsőmentes, így a buszokra kerekesszékkel is fel lehet szállni.

A dekoratív, piros fényezésű járműveket a Van Hool koningshooikti üzemében (Belgium) gyártják majd le.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Itt a Gama 3.0!

iho/vasút   ·   2025.06.27. 16:30

A négytengelyes villamosmozdony-család legújabb generációjának első két prototípusát építi a lengyel Pesa, az FPS pedig hattengelyes nagydízelek kifejlesztésén dolgozik Poznańban.

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.