Tréner-jubileum: a pilótaiskola három évtizede

iho/repülés   ·   2022.07.08. 12:00
pilotak-trener30

„A cél, hogy minőséget tudjunk kibocsátani”... Képzés együttműködésben egyetemmel, légitársasággal.

Idén harmincéves a Tréner Kft., amely név ma már egybeforrt a pilótaképzésben a minőséggel, a repülésbiztonsággal és a professzionalizmussal, fogalmaz a nyíregyházi ünnepségről kiadott összefoglalójában a cég. A születésnapon Veres Zoltán magyar műrepülő Európa-bajnok, többszörös Guinness-rekorder tartott bemutatót.

Néhány részlet az elhangzott beszédekből: Szabó Tünde kormánybiztos kiemelte, hogy a nyíregyházi pilótaképzésre mindannyian nagyon büszkék, hiszen már nemcsak Magyarországon tekint vissza jelentős múltra, hanem egész Közép-Európában is.

– Az állandó fejlesztés az, amivel a cégek életben tarthatók – mondta Vinnai Győző országgyűlési képviselő, utalva a válllkozás történetére: a Tréner Kft.-t 1992-ben alapították a MÉM Repülőgépes Szolgálat utódaként. Nyíregyházán 1968 óta folyik a pilótaképzés, így ma már több, mint 54 éves múltra tekinthet vissza a nyíregyházi repülés-oktatás, amely egyedülállónak nevezhető a régióban. Legyen szó pilóta-oktatásról, repülőgép-bérlésről, repülőtér-üzemeltetésről vagy repülőgép-karbantartásról, a Tréner egyet jelent ma már a biztonsággal, a minőséggel és a szakértelemmel.

„ A Tréner egy olyan cég, amely nem csak merész, nagyigényű célokat tűz ki, de azokat meg is valósítja” – mondta köszöntőjében Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. A vállalat 1992 óta működik szoros együttműködésben a Nyíregyházi Egyetemmel, hiszen azóta végzi a Nyíregyházi Egyetem hivatásos repülőgép vezető képzésének gyakorlati részét – előtte a vállalat jogelődje végezte. A Tréner a növendékei képzéséhez, közel 20 repülőgépet biztosít.

„Az a professzionális elméleti képzés, amit a Nyíregyházi Egyetem ad a hallgatóinak, az önmagában nem lenne elég. Ehhez szükséges egy olyan gyakorlati képzés, olyan tudás, olyan hozzáállás, amit a Tréner Kft. biztosított számunkra a harmincéves együttműködésünk során” – mondta Halkóné Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja.

– Azt szoktam mondani, hogy mindig a jövőnkért dolgozunk. Azt szeretném, hogy minőséget tudjunk kibocsátani, akkor egyre több munkánk lesz, el fognak bennünket ismerni – mondta Horváth Péter, a Tréner Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalat folyamatos fejlődésének képzeletbeli idővonalán 2015 jelentette az egyik legnagyobb fordulópontot a nyíregyházi pilóta képzésben, hiszen akkor alakult ki a Wizz Air és a Tréner közötti partneri kapcsolat, majd 2017-től elindult a Wizz Air Pilot Academy program. 2019-ben újabb mérföldkőhöz érkezett a Tréner, amikor egy beruházás keretében épülhetett meg a 700nm-es, vadonatúj szimulátorral felszerelt oktatási központ.

„2017 óta 118 kadétot vettünk fel a programba, és ebből 72 már nálunk repül. Mit is jelent ez? Az a 72 elsőtiszt teljesen lefedi 12 repülőgép legénység-igényét, ami a teljes kapacitás hét százaléka, amihez tényleg gratulálok” – ez volt Ewa Danecka-Łatka, a Wizz Air Head of Crew Resourcese véleménye.

A Tréner mára már elérte azt, hogy teljesen digitális képzőszervvé vált. Egy külön erre a célra kifejlesztett rendszert használ a napi feladatok és repülések lebonyolításához. Bár több mint 240 kilométerre van a Tréner a fővárostól, a magyar és külföldi hallgatók évről évre a nyíregyházi vállalatot választják, mert tudják, amit évtizedek óta minden magyar repülős tud. A Nyíregyházi Egyetemen és a Trénernél olyan tudást és alapokat szerezhetnek, amelyekkel magabiztosan léphetnek rá egy légitársasági pilóta-életpályára. A Tréner folyamatos fejlesztéseinek, beruházásainak, valamint minőségi képzésre való törekvésének köszönhetően pedig ma már piacvezető pozíciót tudhat magáénak – állapította meg a Tréner közleménye.

Hagyományteremtő céllal a vállalat a harmincéves ünnepségén két díjat is alapított és adott át:

  • Életműdíjban részesültek: Radasovszki János és Szelestey Gyula.
  • Jövő Reménysége díjban részesült: Szász Máté.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek