Tüntetnének az oktatók

iho/biztos út   ·   2012.03.21. 18:00
oktato400

Lelassult a gépjárművezető-képzés, mert a hatóságnál több hónapot kell várni, mire vizsgázni tudnak a tanulók. Ennyi idő alatt akár el is felejtik a tanultakat, de akár az álláslehetőségük is elveszhet.

Az autósiskolák vezetői hajnali fél hatkor kezdenek gyülekezni az NKH Petzvál József utcai kirendeltségénél. Itt kell vizsgaidőpontot kérni tanulóik számára. Elektronikusan nem megy, a jogszabály értelmében csak személyesen lehet ügyet intézni. Aki az ügyfélfogadás 9 órai kezdésére megy oda, aznapra már nem is kap sorszámot. Akinek szerencséje van, az némi várakozás után bejut az épületbe, és kérheti a vizsgaidőpontot. Ami a tavalyig megszokott 1-2 hét helyett most 2-3 hónap. Aki március közepén kér, az június elejére kap. A B kategóriás jogosítványra vágyóknak idén január elsejétől nem kell rutinvizsgát tenniük, elég elméletből és forgalomból vizsgázni, két vizsgaidőpont, azaz körülbelül 4 hónap, ha minden jól megy. Ha pótvizsgázni kell, akkor az alkalmanként plusz 2 hónap. Vagy három.

Sokkal rosszabb helyzetben vannak azok, akik a megélhetésük miatt szeretnének viszgázni. A nagykategóriára vizsgázó hivatásosoknak sokkal több vizsgájuk van. Az elmélet után külön kell vizsgázniuk biztonságos üzemeltetésből, a rutinpályán, majd a forgalomban is. Négyszer két hónap, ha minden gyorsan megy. Ennyit kell várni azoknak, akik szeretnék életük első járművezetői állásához megszerezni a hivatásos jogosítványt. Sokan közülük elveszítették az állásukat, és eddig a szerény jövedelmet biztosító, de mindig keresett járművezetői szakmában látják a kiutat. A munkahely elvesztése után a segély három hónapig jár, de a jogosítvány nem lesz meg fél éven belül. Sőt, rossz esetben akár egy évig is eltarthat a procedúra. Ennyi idő alatt nemcsak az álláslehetőség úszhat el, de a tanulók elfelejtik az elméleti tudást addigra, amikorra járműre ülhetnek. Sőt, a rutinfeladatokat is elfelejtik, mire kijutnak a forgalomba - legalábbis az oktatók ettől tartanak.

A leendő motorosok is hasonló helyzetben vannak: a B125-ös képzés például csak márciusban indulhatott el, de a mostani várólistát figyelembe véve jogosítványuk leghamarabb augusztusban lesz - az akkori friss jogosítvány mögött pedig annyira töredezett tudás lesz, hogy "motorosok helyett inkább vesedonoroknak nevezhetjük őket"  - kesergett az iho kérdésére egy oktató.

Üres tanpálya a fővárosban<br> Fotó: iho

A hatóságnál is látják a problémát, az ügyintézők igyekeznek segíteni a hozzájuk fordulóknak, de csodát ők sem tehetnek. Január 1. óta ugyanis a hatóságnál is csökkenteni kellett a költségeket, ezért az eddig szerződéssel dolgozó félállásos vizsgabiztosoknak idén nem adtak munkát. A főállásúak viszont kevesen vannak, a vizsga idejét szabályok írják elő, és ők maguk is szeretnének meggyőződni arról, hogy a vizsgázók valóban felkészültek-e. Így aztán az időpontok hamar betelnek, a tanulók hosszas várakozásra vannak ítélve. Maga a hatóság is valószínűleg arra számított, hogy ez nem lesz állandó állapot, hiszen a szerződéseket nem mondták fel, így biztosítva, hogy a külsősök hamar újra munkába tudjanak állni. Addig pedig még a hatóság fővárosi igazgatója is beült néha B kategóriásokat vizsgáztatni.

Előfordulhat, hogy a rendszámturizmus mintájára sokan külföldre mennek vizsgázni - állították egyes oktatók. Ezt nem tiltja semmilyen szabály, csak épp kényelmetlen: ismeretség kell hozzá, nylevtudás, meg hosszas külföldre járás. Az oktatók szerint könnyen elképzelhető, hogy aki teheti, az inkább a szomszédos országokban, vagy épp Németországban vizsgázik ezentúl, a hazai oktatás pedig tönkremegy. Némi utánajárással azonban kiderült: a vidéki vizsgaközpontoknál továbbra is kapnak munkát a szerződésesek, így például a Pest megyei vizsgákra továbbra is néhány hét alatt el lehet jutni.

Persze az is lehet, hogy beindul a gazdaság, a kormányhoz áramlanak az bevételek, és a hatóságnak újra lesz pénze arra, hogy vizsgabiztosokat vegyen fel. A vizsgadíjak ugyanis szintén a központi költségvetésbe áramlanak, azt hiába fizetik be a tanulók, nem a vizsgáztató hatóság kapja. Az oktatók szerint a jogszabályok módosításával orvosolható lenne a zavar, ezért azt tervezik, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előtt demonstrációt tartanak. Feltéve, ha nem kell közben vizsgaidőpontra várniuk a hatóságnál.

Frissítés: A fővárosi kormányhivatal ezt azonban nem várta meg: a botrány kipattanása után nem sokkal közölték, hogy megvan a forrás a szerződésesek foglalkoztatására, így a most vizsgára jelentkezők sokkal rövidebb várakozásra számíthatnak.

Kapcsolódó hírek