Új csatamező a Ryan-Wizz háborúban

iho/repülés   ·   2012.07.18. 17:57

A nemrég átadott új légikikötőt Varsó városával és a Chopin repülőtérrel is vasútvonal köti össze, a megközelítése ezért igen könnyű a lengyel fővárosból: nem véletlen, hogy az eddig Nyugat- és Dél-Európában terjeszkedő ír Ryanair társaság még februárban jelezte bázisnyitási szándékát. Nem sokkal maradt le az eddig Katowicéből repülő WizzAir sem, amely már el is indította a járatait az új lengyel repülőtérről.

A volt katonai repülőtér helyén felépített terminál napi ötezer utast fogadhat, 2013-tól évi egymilliós forgalommal számolnak. A 2010 októberében kezdett beruházás összesen 250 millió zlotyba (59,8 millió euró) került – írja a Világgazdaság.

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.