Új, határmenti településeket összekötő utak Romániában

MTI   ·   2012.01.20. 13:25

Több román és magyar határmenti települést összekötő utat építenek Romániában, amelyeken csak akkor lehet majd közlekedni, ha Bukarest is csatlakozik a schengeni övezethez.

A romániai Bihar és Szatmár megyében is készültek ilyen útépítési tervek - írta pénteken a Krónika című erdélyi napilap. Az egyik ilyen út a magyarországi Gesztet köti majd össze a romániai Bihar megyei Cséffával (Cefa). Az utat uniós pénzből építi meg a két település. A tervek már elkészültek, a kivitelezésről szóló pályázatot januárban terjesztik be.

A Cseffa községéhez tartozó határfalutól mindössze nyolc kilométernyire húzódik a határ, ahonnan már látótávolságban van Geszt, de a cséffaiaknak mintegy hatvan kilométert kell kerülniük, ha át akarnak jutni a szomszédos magyarországi településre.

Bihar megyében több hasonló, határon átívelő út készül. Az Érsemjént (Simian) Bagamérral összekötő út romániai szakaszát a határig már megépítették. Készül az összekötő út Vizesgyán (Toboliu) és Körösnagyharsány között is.
Szatmár megyében szintén tervbe vették már több ilyen út korszerűsítését. Szárazberek (Bercu) és Garbács összekötő útjának finanszírozására már aláírták a szerződést, de nyertesnek nyilvánították Börvely (Berveni) és Tiborszállás önkormányzatainak közös pályázatát is.

Az utak csak Románia schengeni csatlakozása után lesznek járhatók, hiszen határátkelőket nem terveznek építeni.

Romániának már tavaly márciusban kellett volna csatlakoznia Bulgáriával együtt a határellenőrzés nélküli közlekedést biztosító övezethez. A romániai korrupció kapcsán megfogalmazott holland kifogások miatt azonban egyelőre meghatározatlan időre halasztották Bukarest csatlakozását.

Kapcsolódó hírek