Új hűtőt kap a tízes Nohab

Arnold Balázs   ·   2011.11.03. 15:30
kiskep_nohab

A Nohab-GM alapítvány 2001. november 28-án vásárolta meg a MÁV-tól a az M61 010 pályaszámú Nohab mozdonyt valamivel több, mint nyolcmillió forintért. Az azóta eltelt évek során az alapítvány önkéntesei kitartó munkával, a személyi jövedelemadó egy százalékaiból és a támogatók félajánlásaiból a mozdonyt felújították, lehetőségeikhez mérten hibáit kijavították. A mozdony 2010. január 19-én sikeresen teljesítette a hatósági futópróbát, attól kezdve a Kárpát vasút üzemeltetésében, főleg anyagvonatok élén vagy feszmentesítések alkalmával kitológépként tevékenykedett, de tavaly szeptemberben egy Budapest környéki különvonatozásra is sor került.

A gép első alapítványi útja Kőbánya-Hizlalóra vezetett<br>(fotók: a szerző)

A mozdony nagyjából egy évvel ezelőtt állt meg, hűtőhibával. Az alapítvány Belgiumból vásárolt egy új hűtőt, jelenleg ennek a feljavítása, illetve kisebb átalakítása van folyamatban, mivel a belga gép alkatrésze néhány méretben eltér a magyartól. A munkával szemmel láthatóan jól állnak, a tízes Nohab várhatóan jövő tavasszal állhat ismét munkába.

A beépítésre váró belga hűtő a Keleti fűtőház mögött

Kapcsolódó hírek