Új kínai elővárosi vonat a piacon

iho   ·   2013.08.29. 11:29
400px_csr_cinova

A százhatvan kilométer per órás legnagyobb üzemi sebességgel használható, CRH6F gyári kódú szerelvényeket elsősorban az olyan, körülbelül száz kilométer hosszú, maximum egy órát igénybe vevő vonalakra tervezték, ahol a városközpontok között öt-tizenöt kilométerenként vannak megállók. A vonatok szempontjából ez azt jelentette, hogy az elsőszámú elvárás az agilitás, azaz a minél jobb gyorsuló- és fékezőképesség, nem pedig a végsebesség.

Az elővárosi Cinovákat a tavaly novemberben bemutatott, rövid távú intercity-járatokra kitalált, kétszáz kilométer per órás üzemi tempóra képes, nyolcrészes CRH6A-sorozatból fejlesztette a kínai vasúti gyártó. A CRH6F-ek ajtóit a gyakoribb megállások, valamint a nagy utasáramlás miatt úgy alakították ki, hogy gyorsabban nyílhassanak szét és záródhassanak össze, csökkentve ezzel az állomásokon való tartózkodási időt. A CRH6A-szerelvényekhez hasonlóan az elővárosi Cinovák is nyolc kocsiból állnak, kétszáz méter hosszúak, utasterük azonban még tágasabb: az intercity-Cinovák 1450 férőhelyénél jóval több, akár kétezer utas befogadására is elegendő helyet kínálnak a CRH6F-ek az elsősorban metrókon alkalmazott hosszanti üléselrendezésnek köszönhetően. Az utastér padlómagassága 113 centiméter.

A CSR Sifang CRH6-kódú Cinova-vonatai a rövidtávú intercity-verzió után már elővárosi kivitelben is elérhetőek<br>(forrás: Railway Gazette)

A CRH6F-vonatok csak 25 kilovolt 50 hertzes váltóáramot képesek használni. Vontatási rendszerük IGBT-VVVF hajtásszabályozású, energia-visszatáplálásra alkalmas fékrendszerüknek köszönhetően pedig kevesebb energiát fogyasztanak üzemelés közben. A gyártó szerint a hagyományos villamos motorvonatokhoz képest huszonöt százalékkal jobb a Cinova-vonatok gyorsulási mutatója, féktávjuk pedig akár huszonkét százalékkal is rövidebb lehet a tizenhét százalékkal hatékonyabb fékeknek köszönhetően.

A CSR igyekszik követni a nemzetközi trendeket, azaz olyan járműveket összeállítani, amelyekkel a vasúti szolgáltatók igazodhatnak az eltérő utasmennyiségi igényekhez. Ennek megfelelően a Cinova-motorvonatcsaládon belül a CRH6F-nek további három, kisebb befogadóképességű (három-, négy- és hatrészes) verzióját tervezi gyártani a CSR Sifang – írja a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek