Új nemzeti légitársaság Afrikában

iho/repülés   ·   2012.10.25. 08:00
cim

A nyugat-afrikai Gambiában megkezdte működését a Gambia Bird nevű légitársaság, egyelőre három járattal – adja hírül az anna.aero légiközlekedési portál. A társaság a német Germania csoport tulajdona és része, ami azt jelenti, hogy így a cég nem esik a gambiai légitársaságokat általában sújtó európai uniós tiltás alá.

A Gambia Bird egyelőre egyetlen 138 utasra berendezett A319-essel repül, az első nap a gambiai főváros, Banjul repülőteréről a szenegáli Dakarba indult a járat. Az útvonal mindössze 180 kilométer, és a Gambia Bird mellett a Senegal Airlines hetente ötször, az Arik Air hetente háromszor tart fenn járatot ugyancsak Dakar és Banjul között.

A második járat a Banjul-Monrovia volt, a libériai főváros felé hetente kétszer repül a gambiai gép, ezen a vonalon a Royal Air Maroc is konkurens. Végül az első hullámban a Gambia Bird gépe felbukkan majd az igen népszerű Monrovia–Accra vonalon is, a libériai és a ghánai főváros között az ASKY, a Delta, a Kenya Airways és az Arik Air, valmint az Air Mali is versenyez a járataival.

A társaság tervei közt szerepel még Conakry, Lagos és Freetown a régióban, valamint az európai vonalak beindítása London Gatwick repülőterére, illetve Barcelonába. A most használt 319-es mellé decemberben még egy érkezik, hogy a légitársaság összesen hány géppel repül majd, erről nem szólnak a híradások.

A Gambia Bird nem diszkont-, hanem minőségre törekvő nemzeti légitársaság, a bemutatkozó anyagokban pedig sűrűn szerepel, hogy Afrikának ez az övezete komoly fejlődés előtt áll.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.