Új utakon a Történelmi Székely Gyors

iho   ·   2014.05.05. 21:15
00kicsi

A magyarországi és partiumi kerülőt leszámítva természetesen nem változik az útvonal java része, azaz Szolnoktól Püspökladányig és Nagyváradtól (valamint jórészt visszafelé is) ismerős tájakon haladunk. Egyrészt mert ez az út a legrövidebb, ha az ember gyorsan szeretne Csíkba jutni, másrészt a nagyváradi, kolozsvári, gyergyószentmiklósi ünnepségek, köszöntések is utunk szerves részévé váltak már 2008 óta.

Ünnepélyes fogadtatás Kolozsváron 2013-ban<br>(Kemsei Zoltán felvételei)

Az indulás is tartogat meglepetéseket régi utasainknak: a Keletit otthagyván a Nyugati pályaudvarról startol a Történelmi Székely Gyors, Szolnokig a 100a vonalon: Monoron, Cegléden át fut. Püspökladánynál folytatja útját a 100-as vonalon, és Debrecennél fordul az országhatár felé, amelyet Nyírábránynál lép át. Érmihályfalvától – irányváltás után – a határ menti vonalon Biharpüspöki, majd Nagyvárad következik. Váradon a menetrend is tartalmaz tíz perc megállást, Kolozsváron a trakcióváltás (a román dízelmozdony távozása) miatti állásidő fél óra. A székelyföldi érkezés érdekes lesz: Gyergyószentmiklóson ugyanis három, míg a következő állomáson (Vasláb) hét perc tartózkodást írnak elő. Gyergyóban azonban mindig kedvesen, szívélyesen, nagy ünnepséggel fogadják szerelvényünket, itt tehát az élet várhatóan felülírja a vasúttársaság akaratát.

Búcsújárók a kegytemplom előtt Csíksomlyón

A felcsíki szálláshelyeken (Csíkszentdomokos, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva, Csíkmadaras) „minden állomáson és megállóhelyen” megállva közlekedünk, kellő időt adva az utasoknak a leszálláshoz. A szerelvény – és személyzete – Madéfalván alszik, és a szombati csíksomlyói, továbbá a vasárnapi gyimesbükki útra szintén falvanként megállva gyűjtjük össze az utasokat.

Az izgalmas erdélyi körutazás visszafelé lesz: a reggeli, felcsíki indulást követően – és miután minden utas felszállt, elfoglalta a helyét – Désig változatlan úton, a Maros festői völgyében haladunk. A Történelmi Székely Gyors ugyanis még soha nem tért be a Wesselényiek ősi fészkébe, Zsibóra. Innen Nagykárolyon át jutunk Érmihályfalvára, majd Nyírábrányon, Debrecenen, Szolnokon át Budapest-Nyugati pályaudvarra.

Ne feledjék: az útra még mindig lehet jelentkezni a Baobab Travelnél és partnerirodáiknál!

Gyimesbükki ünneplők

Az alábbiakban tekintsék meg menetrendünket! Figyelem: Romániában a kelet-európai időszámítás (KEI) használatos, ezért az órákat a határon átérve egy órával előre kell állítani. A menetrend minden esetben a helyi idő szerinti indulást-érkezést mutatja – a magyar időszámítást (közép-európai idő) a zárójelbe írt KözEI rövidítés jelenti.

Június 6., péntek

Június 7., szombat

Június 8., vasárnap

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek