Új utastájékoztatási rendszer a Tüke Busznál

MTI   ·   2013.07.30. 17:01

Több mint félmilliárd forintos fejlesztéssel javítja az utastájékoztatás hatékonyságát a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. – jelentették be a társaság vezetői kedden, a baranyai megyeszékhelyen.

Összesen 519 millió forintból növeli az utastájékoztatás hatékonyságát a pécsi buszvállalat az idén. A 83 százalékban a Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program keretéből finanszírozott projekt során december közepéig a Tüke Busz Zrt. 162 autóbusza kap elektronikus tájékoztató táblákat, a járművek követhetővé válnak az interneten is.

A sajtótájékoztatón Csizi Péter, a város alpolgármestere hangsúlyozta: már a tavasszal elindított buszcsere-program kezdetén elhatározták, hogy új járművek vásárlása mellett az önkormányzati tulajdonú vállalat további intézkedéseket tesz majd az utasok kényelmének fokozásáért. Elmondta, nemrégiben sikerült 430 millió forintos uniós támogatást nyernie a társaságnak, amely a fennmaradó összeget a költségvetésében szereplő önkormányzati támogatásból pótolja ki.

Árki Sándor, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója mérföldkőnek nevezte a következő közel öt hónapban megvalósuló beruházást, utalva arra, hogy eddig a vállalat csak részben tudott eleget tenni a modern utastájékoztatási követelményeknek.

A fejlesztés részleteiről Herczeg András, a kivitelezést végző T-Systems Magyarország Kft. projektmenedzsere egyebek mellett elmondta: a komplex beruházás során valamennyi buszra négy-öt digitális, LED-es tájékoztató tábla kerül. A beltéri egységek az aktuális megállót, a külsők a járatszámot és az útvonalat mutatják. A beltérieket hangosbemondók is kiegészítik, így a gyengén látó utasok is értesülnek róla, éppen merre jár a busz, illetve az átszállási lehetőségekről is kapnak információt.

Herczeg András tájékoztatása szerint a berendezéseket kiegészíti két dinamikus utastájékoztató tábla az egyik legforgalmasabb pécsi buszállomáson; ezeken a járatok indulási helyéről, idejéről nyújtanak információkat. A rendszer zökkenőmentes működését buszonként elhelyezett fedélzeti számítógépek biztosítják.

A projekt részeként hat járműre utasszámláló szenzorok is kerülnek, így a Tüke Busznak lehetősége lesz pontos adatokat gyűjteni az egyes járatok, útvonalak aktuális forgalmáról, s ezeknek megfelelően tudja majd optimalizálni a buszok követési idejét.

Kapcsolódó hírek