Újabb döglött műhold esik a Földre
A ROSAT nevű európai mesterséges hold ezen a hétvégén lép be a légkörbe, és még több az esély arra, hogy a darabjai elérik a föld felszínét, mint a múlt hónapban végül gond nélkül megsemmisült amerikai műhold esetében.
A UARS kapcsán a NASA úgy számította: egy a 3200-hoz annak esélye, hogy valakit megsebesít egy műhold-darab. Ez az esély azonban most valamivel nagyobb: egy a kétezerhez.
A ROSAT az UARS-hoz hasonlóan mindenféle irányítás nélkül tér majd vissza, a legvalószínűbb időpont vasárnap kora reggel, de ez épp oly bizonytalan, mint az egy hónappal ezelőtti visszatéréskor, tehát a német tudósok, akik a műholdat nagyrészt építették, plusz-mínusz huszonnégy órás eltérést is lehetségesnek tartanak. Most is a kiszámíthatatlan naptevékenység okozza a bizonytalanságot, vagyis hogy épp milyen állapotban lesz a légkör, hamarabb vagy később kezdődik-e a műhold ütközése az atmoszféra részecskéivel.
Ugyanilyen bizonytalan az is, hová érkezik majd a ROSAT: a légkörbe lépés az északi és déli szélesség 53. foka között bárhol elképzelhető, írja a Német Űrhajózási Központ körlevele. Az aggodalmakat most az okozza, hogy a műholdnak van egy másfél tonnás, speciális kiképzésű, éppenséggel a nagy hőnek is ellenálló tükre, amely nem kizárt, hogy egy darabban csapódik be valahol. Összehasonlításképp az UARS legnagyobb része, amely valóban elérhette a felszínt, 150 kilónyi volt.
Az amerikai műhold végül valahol a Csendes-óceán távoli vizeibe hullott, és ez csak néhány halat zavarhatott meg a vízfelszín alatt: a ROSAT esetében is ezt a verziót tartják a szakértők legvalószínűbbnek.
Ennek ellenére újra arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy ha mégis lakott területen vagy annak közelében hullanának le a roncsok, senki ne érintse meg egyik darabját sem. Nemcsak arról van szó, hogy a földet ért részek rendkívül forróak lesznek: a német űrkutatási szervezet azt is leszögezi, hogy a műhold minden egyes porcikája, roncsként is, a német állam tulajdona.
A ROSAT nevű röntgen-műholdat 1990-ben egy Delta II. hordozórakéta állította pályára, hogy a neutroncsillagokat, a szupernova-robbanások maradványait vizsgálják vele. Eredetileg másfél évre tették a kísérleteket, ehhez képest csak 1999-ben kapcsolták le a berendezéseit. Amikor a mesterséges égitestet tervezték, még nem foglalkoztak a visszatérés és az űrszemét problémájával, ezért a ROSAT sem kapott olyan hajtóművet, amelynek révén irányíthatnák a földetérését.
Szakértők szerint a másik probléma a nyolcvanas, kilencvenes évek műholdjaival az, hogy a technika akkori szintjének megfelelően igen nagyra és nehézre kellett őket építeni: nem léteztek azok a mikroberendezések, amelyek hasonló feladatokat ma már nagyságrendekkel kisebb platformon is el tudnak látni.
