Újabb mérföldkő a szakképzett munkaerő érdekében

iho/vasút   ·   2018.06.20. 19:51
400px_rch_megallapodas_gyor

Magyarország piacvezető árufuvarozó vasúttársasága öt évre szóló, a vasútszakmai képzés közös támogatását, illetve a partnerség erősítését célul tűző megállapodást kötött a Győri Szakképzési Centrummal és annak tagintézményével, a Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnázium és Szakközépiskolával. A dokumentumot a vállalat részéről Kotiers Román CFO, az Igazgatóság tagja és dr. Vincze Teodóra humánerőforrás igazgató, a Centrum részéről Gede Eszter főigazgató, valamint Németh Zsolt tagintézmény-vezető látták el kézjegyükkel.

A Rail Cargo Hungaria aktívan részt vállal az ágazat munkaerőpiaci helyzetének javításában. Nyugat-Magyarországon rendkívül kiélezett a helyzet a foglalkoztatottság tekintetében, ezért ez a térség is kiemelt jelentőségű a vállalat számára. Jelen megállapodás újabb mérföldkő, amelynek keretében a vasúttársaság további lépéseket tesz a kulcsmunkakörök utánpótlása érdekében. A megállapodás részeként a Rail Cargo Hungaria lehetőséget biztosít többek között arra, hogy a tanulók tudásukat a gyakorlatban is kamatoztathassák, valamint közreműködik az intézmény szakmai anyagainak összeállításában.

A Rail Cargo Hungaria Zrt. öt évre szóló, a vasútszakmai képzés közös támogatását, illetve a partnerség erősítését célul tűző megállapodást kötött a Győri Szakképzési Centrummal és annak tagintézményével, a Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnázium és Szakközépiskolával (fotó: Rail Cargo Hungaria)

Kotiers Román, CFO, az Igazgatóság tagja kiemelte: a vállalat egyik stratégiai célja, hogy az intézményekkel kialakított partnerség eredményeként az egész országra kiterjedő működési területeiket lefedjék. Ezt támasztja alá az is, hogy a vasúttársaság erős és stabil kapcsolatot ápol több közép- és felsőoktatási intézménnyel. A vasútszakma fiatal generációjának oktatásáról és támogatásról Magyarország legnagyobb vasúti árufuvarozója, a Rail Cargo Hungaria, modern munkaeszközökkel, hazánk legnagyobb és legkorszerűbb eszközparkjával, versenyképes jövedelemmel és stabil nemzetközi háttérrel gondoskodik.

A munkaerőpiaci igények figyelembevételével a Győri Műszaki Szakképzési Centrum Bercsényi tagintézményre vonatkozó képzési kínálatában szerepel többek között az OKJ-s emelt szintű szakképzettséget adó vasútforgalmi szolgálattevő, a logisztikai-szállítmányozási ügyintéző, a közúti közlekedésüzemvitel-ellátó, valamint a légiüzemvitel-ellátó képzés. Az ágazatban az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyeken való részvétel és eredményesség tekintetében évekre visszamenően is élenjáró az iskola tehetséggondozó, versenyfelkészítő munkája.

A Győri Műszaki Szakképzési Centrum a Rail Cargo Hungaria Zrt-vel létrejövő együttműködéstől azt reméli, hogy diákjai betekintési lehetőséget kapnak a vasúttársaság és a vasúti árufuvarozás mindennapjaiba, megismerkedhetnek az összefüggő szakmai gyakorlat leendő helyszíneivel, melyek a későbbi szakmai munkaerő-utánpótlás bázishelyszínei is lehetnek.

Az intézmény hisz abban, hogy a Rail Cargo Hungaria Zrt-vel kötött megállapodás a szakképzés modernizációs folyamatának részeként széles távlatot nyit a szakképzett munkaerő biztosításához a munkaerőpiaci folyamatokat elemezve rövid- és középtávon egyaránt, a létrejött szakmai kapcsolat előnyös valamennyi együttműködő partner számára.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek