Újdonság a Viseontól: C11

Ács Attila   ·   2011.07.28. 10:23
C11_fooldal

Viseon C11 – a formavilág már ismerős lehet, ezúttal csak a hossz változott (fotó: Viseon)

A Viseonnál a jármű hossza a típusmegjelölésbe van „kódolva”, ebből tehát nem nehéz kitalálni, hogy az újdonság 11 méter körüli, egészen pontosan 11 375 milliméter, ezzel a C10-es és a C13-as közötti űrt igyekszik betölteni. Moduláris felépítésének köszönhetően első és hátsó túlnyúlása teljesen megegyezik a nagyobb testvérével, egyedül a tengelytávja lett rövidebb; ez 6750 milliméterről 5430 milliméterre csökkent. Felszereltségtől függően (konyha, WC), illetve a vevő kívánalmai alapján 34-45 kényelmes, (alapkivitelben) Kiel típusú ülés beépítésére van mód. A második ajtó középen, vagy a hátsó tengely után is elhelyezkedhet, előbbi esetben a csomagtér 8,7, utóbbi esetben viszont 9,3 köbméteres lehet.

Az utastér természetesen légkondicionált, itt egy 24 illetve egy 32 kilowatt teljesítményű egység közül választhat a megrendelő, de mind a kettő tud fűteni is. A padlószint magassága 1310 milliméter, a belmagasság pedig 1970 milliméter, tehát egy átlagos termetű embernek sehol nem kell lehajolni.

Az utastér szinte minden igényt kielégít (fotó: Viseon)

Két MAN motor közül lehet választani, a kisebbik D2066 LOH típusú, 400 lóerős, a nagyobbik D2676 LOH típusú, 440 lóerős, de mind a kettő AdBlue adalékanyag nélkül teljesíti az Euro V-ös, vagy akár az EEV környezetvédelmi normákat. A sebességváltó szintén kétféle lehet: egy 6 sebességes, kézi kapcsolású ZF, vagy opcionálisan egy 12 fokozatú, automatizált ZF AS-Tronic.

A kormánymű szintén a ZF-től származik, csakúgy mint a futóművek, amiből az első független felfüggesztésű.

Érdemes megemlíteni, hogy a halogén (opcióban bi-xenon) fényszórók kivételével a busz összes lámpája ledes kivitelű.

A Viseon buszok megalkotásában magyarok is részt vesznek, a műszerfal például Stunya János műve (fotó: Viseon)

És talán kevesen tudják, illetve nem is gondolnák, de ezeknek a gyönyörű buszainak magyar vonatkozása is van: a cég egyik tulajdonosa és irányítója Bartha Ernő, aki annak idején az Ikarusban kezdte a pályafutását, de nem ő a egyetlen magyar a Viseonnál: például a műszerfal és környéke is egy magyar formatervező, Stunya János keze munkáját dicséri. Igaz nem ennél a típusnál, de bedolgozott már korábban a cégnek a Molitusbus is, valamint érdemes megemlíteni, hogy a tervek szerint a jövőben a C13-ast – igény esetén – itthon szerelné készre az Ik Járműtechnika, Ikarus név alatt.

A Viseon C11 műszaki adatai innen tölthetők le (angol nyelven), további képeket pedig itt lehet megtekinteni.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2024, második nap

iho/vasút   ·   2024.09.26. 13:00

Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Škoda-újdonságok, kínai közúti villamos, Stadler-innovációk – és még néhány esemény szeptember 25-éről.