Újévi ajándék: az első sorozatgyártott Szu-57 az orosz légierőnek

iho/repülés   ·   2021.01.04. 09:00
3244dad7a03a8fd0657b26a831a5952c_900

Még idén négy további gép kerül alakulathoz. Lesz-e kétüléses verzió exportra?

Az orosz és a nemzetközi sajtó is élénken foglalkozik az ötödik generációs harci géppel, amelynek első prototípusa 2010-ben szállt fel először, a korai tervek szerint 2013–15-ben kellett volna hadrendbe állítani. A gépet a TASSZ forrása szerint ebben az évben még négy követi, ami természetesen még nem tekinthető hadra fogható alakulatnak, annak ellenére, hogy a prototípusok közül néhány 2018-ban Szíriában már végrehajtott éles bevetéseket.

A szóban forgó elsőt egyébként az aktyubinszki Cskalov berepülő központ jelzésével fotózták, ami valószínűsíti azt a másik decemberi információt, hogy noha a 01-est a Déli Katonai Körzet egyik alakulatának repülőgépeként emlegetik, valójában először az új orosz légiindítású hiperszonikus fegyverek tesztplatformjaként dolgozik majd. Netes információk szerint az első Szu-57-es alakulat Krasznodarban áll fel, ami jelzi, hogy a gépeknek az orosz hadvezetés a jelenlegi legforróbb helyszínen, a 2014-ben elfoglalt Krím körzetében szán szerepet.

A Twitter-fotókon 01-es jelzést viselő gép valójában egyébként igazából a 02-es lett volna, azonban az első sorozatpéldány 2019 decemberében a kormányfelületek mozgatására szolgáló hidraulika-rendszer hibája miatt lezuhant, ami viszont felgyorsította az elektromos aktuátorok beépítésének és integrálásának folyamatát. A hajtóművek azonban egyelőre a Szu-30-asoknál is használt Ljulka-Saturn AL-41-esek, amelyeket „egyes fokozatként” emlegetnek, a kettes, vagyis az 57-esnek szánt „igazi”, digitális vezérlésű, alacsonyabb fogyasztást és nagyobb tolóerőt ígérő hajtóművet 2022-ben kapja meg a típus.

A szakportálok szerint a gép első sorozatpéldánya a prototípusokhoz képest sokat fejlődött, néhány alapvető konstrukciós jellegzetesség miatt azonban – meg kellett teremteni a kompromisszumot a radar-keresztmetszet és a „lopakodó”-jellemzők között –, a gép alacsony észlelhetőségének szintje nem éri el a már létező (amerikai) ötödik generációs típusokét. Ezt az oroszok a modern fegyverzettel. és hangsúlyozottan a jobb manőverezési képességekkel hirdetnek ellensúlyozni, ami az F-22 és az F-35-ös esetében fontos, de nem a legfontosabb szempont volt.

A gép tehát kevésbé lopakodó, de a lopakodók felderítésének és megsemmisítésének fő eszköze – írták róla korábban, amit orosz források olykor egyszerűen úgy foglaltak össze, hogy megszületett a „Raptor-gyilkos”.  

Szergej Sojgu védelmi miniszter szerint 2024-ig összesen huszonkét gép kerül a légierő állományába, az orosz hadügyi tárca megrendelése egyelőre 76 Szu-57-esre szól, amelyeket 2028-ig kell leszállítani, de kilátásba helyezték az állomány további bővítését. A típus export-lehetőségeiről most kevés szó esik, annak ellenére, hogy 2019-ben a török elnök által is megtekintett példányt E- azaz Export változatként emlegették, de hogy ez a gép mennyiben különbözött a többitől, arról nemigen kerültek elő információk.

Az indiai üzlet illetve a közös gyártás terve már elég régóta elesett, a törökök, illetve Erdoğan elnök személyes érdeklődése sem kapott szerződéses kereteket, Ankara most a jelek szerint a saját ötödik generációs típus fejlesztésére koncentrál. Viszont Algéria hivatalosan is bejelentette igényét tizennégy gépre, ha a szállítás megvalósul, az jelentős fejleménye lesz Algéria és Marokkó sokéves rivalizálásának a regionális vezető hatalom pozíciójáért.

Ugyancsak a még meg nem nevezett potenciális vevők érdekében foglalkoznak a program tervezői a kétüléses változattal, sőt, a gépről nemrég megjelent legutóbbi videóriportban, amely szerint a Szu-57-es minden tekintetben felülmúlja az F-22-es Raptort és az F-35-ös Lightningot – mágikus számok, mondja a műsorvezető hölgy, 22 plusz 35, az épp 57! –, az is elhangzik, hogy a gépnek annyira rövid a fel- és leszálláshoz szükséges pályaigénye, hogy különösebb átalakítások nélkül alkalmas lesz hordozófedélzeti szolgálatra is.

Mindamellett az exportsikerek esélyét orosz források továbbra is abban látják, hogy miközben a Raptor egyelőre nem került exportra, az F-35-ösért meg sorba kell állni, a Szuhoj olcsóbb a versenytársaknál.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.