Újra kétvágányú a Déli összekötő: szombat délelőtt megvolt a dinamikus próbaterhelés az új hídon

Vörös Attila   ·   2021.12.11. 15:00
T20V0933_1

Ismét két Szergej érkezett a feladat elvégzésére. Vasárnaptól már a forgalom is használatba veheti az új hidat.

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia, a BAVS egyik legfontosabb alapfejlesztése a Ferencváros és Kelenföld közti kapacitásbővítés. A két pályaudvar közti vasútvonal végig három-, részben pedig négyvágányos lesz, hogy a megálmodott sűrített menetrend alapján tudjanak majd a személyvonatok közlekedni – nem beszélve a teherforgalomról.

Az elmúlt három héten a forgalom csak az egyik hidat használhatta. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

A beruházás időben első lépése a Déli összekötő vasúti híd bővítése, újjáépítése. Az eredetileg kétvégényos híd három szerkezetre bővül. Idén április végén adták át a teljesen új első hidat, november végére pedig a középső híd új szerkezete lett kész. A kapcsolódó vasútépítés, a fővonalba való bekötés három hetet vett igénybe, ezidő alatt csak az egik hidat használhatták a vonatok. Ezzel egyidőben már meg is kezdődtek a bontási munkálatok a megmaradt régi, legdélebbi hídon. Ennek érdekessége, hogy egyes elemeit a tervek szerint újrahasznosítják, az Óbudai-sziget leendő új kapcsolódásainak kiépítésénél számolnak velük.

Mérőeszköz és a terhelést végző Szergejek

Szombat reggel a V-híd két Szergeje érkezett Ferencvárosból, hogy az előre meghatározott recept szerint különböző sebességekkel végigcammogjanak, majd -robogjanak az új hídon. Az eredmények kiértékelését követően adják majd át az új hídszerkezetet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Vasútmodell Kiemelt ajánlatok

Indóház, XX/2. 2024. április–május, a kötöttpályás olvasnivaló

iho.hu   ·   2024.04.03. 14:14

Dióhéj: szomorú Szergej-sors, avagy hol Dombóvár állott, most kőhalom; a MÁV V46 sorozatú villamos mozdonyai, a Szöcskék; a világ legnagyobb számban megépített és forgalomba helyezett motorvonata, a Ganz-MÁVAG D1; Délkelet-ázsiai fejlődési pályák szigeti rónákon és esőerdőkben, őszinte kritika az A.C.M.E M63-asáról.