Újra leszáll a SAS Budapesten

Márványi Péter   ·   2013.04.04. 19:30
cim

Négy év után a skandináv légitársaság visszatért Budapestre, méghozzá rögtön két járattal: érthető volt a járatnyitó sajtótájékoztatón a Budapest Airport vezérigazgatójának elégedettsége. Jost Lammers bátorítónak nevezte a SAS döntését, elmondta, őszintén reméli, hogy más, a Star-szövetséghez tartozó társaságok is követik a példát, úgymint mondjuk az Air Canada és a United… És persze sikeresnek remélte az új járatokat, amelyek üdvözlésére három ország diplomatája is megjelent.

Két BA-főnök, egy SAS-vezető és három diplomatahölgy a sajtótájékoztatón

A svéd nagykövet asszony, Karin Olofsdotter azt az elsőre nagyon is meglepő adatot mondta el, hogy tavaly a svéd, dán és norvég vendégek 500 ezer hoteléjszakát töltöttek Magyarországon, de a magyaroknak is jó tudniuk, hogy Skandinávia nem olyan hideg, nem olyan sötét és nem olyan drága, mint ahogy azt sokan gondolják. Norvégia budapesti nagykövete, Tove Skarstein először ugyancsak a turisták számáról beszélt, 70 ezer ember egy ötmilliós országból nem kevés, ő hangsúlyosan említette a fogászati turizmus jelentőségét, illetve azt, hogy az üzletemberek a közvetlen járatokat szeretik, ha dolguk van valahol. Végül a diplomaták sorában a dán nagykövetség tanácsosa is kifejtette: a járatok hiánya nagyon is befolyásolta Magyarország és Dánia üzleti kapcsolatait.

A nap első tortája a konferenciaközpontban

A SAS általános értékesítési vezetője, Stefan Eiche prezentációja során elmondta, a társaság 136 desztinációra napi 1111 járatot repül, a flotta 184 gépből áll, amelyből 136 a SAS utasszállítója, a többi a leányvállalatoké, az évi utasszám 28 millió. Az idén 47-50 új járatot indítanak, megújul a flotta, és a csoport (a konkurencia állításaival ellentétben) továbbra is Észak-Európa legnagyobb hálózatát tartja fenn, aminek az interkontinentális csatlakozásai különösen értékesek. Ezekhez pedig fontos a ráhordó járatokra is jellemző pontosság, tehát nem kell félnie annak, aki harminc percen belüli átszállásban gondolkodik, mert a SAS 2010-ben és 11-ben európai első, tavaly európai második volt a társaságok között pontosság szerint.

Elsőnek a koppenhágai járat MD-82-ese érkezett

Eiche versenyképes árakról beszélt, illetve arról, hogy a társaság (tegyük hozzá, az európai trendeknek megfelelően) hármas tagozódás szerint alakítja át termékét, ezek után lesz Go, Plus és Business osztály. Vagyis, tehetjük hopzzá, a SAS is megteremti annak lehetőségét, hogy az utas maga határozza meg, mennyire akar olcsóbban, diszkontszerűen, vagy drágábban, a hagyományos légitársasági ellátásban és jegyárai mellett repülni.

Természetesen kijárt a tűzoltók köszöntése

Az iho.hu megkérdezte, hogy vajon a nagy hármas SAS-hálózatból miért maradt ki a Stockholm–Budapest járat? Eiche úr válasza (miután őszintén bevallotta, remélte, hogy ez a kérdés nem hangzik el): kapacitásgondok miatt. A Stockholmban állomásozó SAS-flottából nem tudtak volna úgy gépet biztosítani, hogy minden járatnapon ugyanabban az időben repüljenek a svéd fővárosból Budapestre, ahogy ezt az oslói és a koppenhágai vonalon teszik. De a Stockholm-Budapest járat természetesen továbbra is „magas prioritás” marad, amint lehet, beindítják, hogy mikor, erre nem tudott biztos dátumot mondani. Az iho.hu kérdésére, hogy milyen gépekkel repülnek ide, a válasz az volt, hogy Oslóból az ottani egységes flottának megfelelően Boeing 737-800-asok járnak, Koppenhágából viszont nagyobb a választék, jöhet MD–80-as, A320-as és CRJ–900-as is, attól függően, milyen gép áll rendelkezésre és mennyi az utas.

Egy klasszikus cockpit a nyolcvanas évekből

Végül az iho.hu felidézte a tavaly őszi híreket, amelyek szerint a SAS komoly bajban van, kormánysegítség kellett a túléléshez, és szerkezetváltás beindítása a kiláboláshoz. Eiche úr elmondta: nagyon pozitív volt a tavalyi krízis kimenetele, mert a vállalat egésze megértette, hogy mi kell a túléléshez. Megszülethettek az új megállapodások az alkalmazottakkal, akiknek a menedzsment megígérte, ha sikerül az egyezség, akkor a társaság a növekedés útjára lép. És az, hogy idén a kapacitások bővítése nélkül legalább 47 új járatot indít a SAS, már egy hatékonyabb működés egyértelmű jele, mondta az értékesítési főnök.

Megjött az oslói 737-es is

Koppenhága és Budapest között heti hatszor, Oslo és Budapest között heti háromszor repülnek a SAS gépei: noha az oslói járat már húsvét vasárnap beindult, de azért ez az érkező is megérdemelte a nyitónak kijáró vízfüggönyös köszöntést, és a ferihegyi tradíciót, a tortát. Koppenhágából egy szép öregecske MD–82-es érkezett, a kapitánya az iho.hu-nak elmondta, hogy ezt a típust a SAS már októberre kivonja a forgalomból, a dán pilóták az MD-kről Airbusokra, a norvégok Boeingra kapnak átképzést. A szép piros hajtóműves madarak kevés különbséggel szálltak le és gurultak be az állóhelyükre, természetesen Ferihegy gondoskodott arról, hogy a SAS-ok egymás mellett pihenjenek.

SAS-ok pihenője a ferihegyi előtéren

Egyik gép sem hozott a kapacitásához képest túl sok utast magával, de ez a járatok első napjaiban természetes: a skandináv kapcsolat, az, hogy a SAS újra leszáll Budapesten, mindenképp ígéretes fejlemény a társaságnak, és persze Budapestnek is. De azért az a stockholmi járat, az a harmadik gép, az még azért hiányzik a ferihegyi forgalmi előtérről.

Kapcsolódó hírek