Újra megépítenék Aradon az első magyar autógyár emeletes autóbuszát

MTI/iho   ·   2024.01.31. 08:45
marta_busz

A Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) múlt század elején gyártott járművének hasonmása a kulturális turizmust szolgálná: egy előre meghatározott útvonalon közlekedne a partiumi városban.

Az Agerpres román hírügynökség arról ír, hogy a XX. század elején gyártott jármű mását az egykor gépjárműgyártásáról híres Arad megye jelenlegi műhelyeiben gyártanák le és szerelnék össze.

Ovidiu Balint, a kulturális központ menedzsere elmondta, az egykori autógyár örökségét tovább éltető mARTA kulturális központ (HUB cultural mARTA) által kezdeményezett projektet a következő két évben valósítanák meg a megye gyárai, egyetemei és vállalkozói közötti együttműködés révén. Jelenleg a partnerségi szerződésen dolgoznak, melyet több gépjárműalkatrészeket gyártó üzem is aláír, vállalva, hogy hozzájárul a hasonmás elkészítéséhez. A projektben az Aurel Vlaicu Egyetem mérnöki és dizájn kara, az önkormányzat és több civil szervezet is részt vesz.

Ilie Chesa alpolgármester az Agerpresnek nyilatkozva egyik fő céljának nevezte a projektet, amely Arad történelmét és örökségét hivatott népszerűsíteni.

A mintaként szolgáló autóbuszmodellt az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) gyártotta, amely kezdetben az amerikai Westinghouse cég franciaországi, Le Havre-i leányvállalatának fiókjaként működött. Tehergépkocsikat, autóbuszokat és egy Marta nevű személyautót is gyártott 1914-ig. 1912-ben az osztrák Austro Daimler cég vásárolta meg, és később az aradi cég gyártotta a többi között a Magyar Királyi Posta első autóbuszait és az első 150 budapesti taxit is.

Az első világháború után a gyár Romániához került, amelynek területén szintén a legelső gépkocsigyártó cégnek számít. Beolvasztották egy másik gépgyárba, a gyártelep Astra néven működött tovább, majd 1926-ban a gyártást áttelepítették Brassóba.

Az egykori aradi gyártelep műemlékké nyilvánított és ennek köszönhetően megmaradt irodaházát a terület tulajdonosaként az Astra Rail Industries vagongyár 2021-ben a városnak adományozta, hogy kulturális központot hozzon létre a szecessziós épületben.

A kívül és belül egyaránt leromlott ipartörténeti műemléket a mARTA kulturális központ felügyeli, amely több tervet is kidolgozott a felújítására. Ennek becsült értéke 11 millió euró (jelenlegi árfolyam alapján 4,1 milliárd forint), és egy részét vissza nem térítendő európai uniós támogatásból fedeznék.

(Nyitóképünkön az Aradon gyártott autóbusz annak idején. Kép forrása: Aradul de Altădată Facebook-oldal)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek