Újra üzemben a 334-es remot Csörgő

Károly Szabolcs   ·   2015.11.03. 13:45
400px_csorgo_334

A hosszú idő után talpra állított dízelt, valamint a keleti országrészben 2007-es szolnoki remotorizálása óta nem járó 418 328-as Csörgőt a 478 237-es remot Dácsia hozta Celldömölkről Miskolcra október utolsó napjaiban. A 334-es hazacipelését követően utóbbi két gép tovább is állt Debrecenbe, ahova a 328-as remot érkezett kisegíteni döglődő társait.

A sokáig a szombathelyi parajosban sínylődő 334-est végül összelegózták, hazakerülését követően be is állt az újhelyi fordába. A szerző felvételén épp a sűrű ködöt vágva érkezik Szerencsre az 525 számú sebesvonattal november második napján. A képre kattintva galéria nyílik.

A 2008 elején korszerű Caterpillar dízelmotorral és klímával ellátott 334-es még 2012-ben állt le Miskolcon. Több hónapot követően, 2013 tavaszán üzemképessé varázsolták, de nem sokat bírt: első útján fekve maradt, hajtóműhibával állt meg. Ezt követően ismét hónapokig erősítette a miskolci dögsort. 2013 júniusában végül beutalták Szombathelyre, hátha ott képesek életre kelteni. Nem sikerült, így donorgépként tengette napjait, a szintén üzemképtelen 309-est és 327-es remotokat támasztották fel belőle.

Idén ősszel azonban fordulat állt be a 334-es sorsában: Szombathelyen újból kezelés alá vették, és október végére már ismét üzemképesen mormoghatott. Hazaköltözése után egyből be is állt a sátoraljaújhelyi fordába, ahol eddig stabilan dolgozik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek