Újraéledt egy albán vasútvonal

iho   ·   2015.06.03. 08:45
400px_alban_dongo

Albánia alig négyszázezer lakosú fővárosát, Tiranát az Adriai-tenger partján fekvő, bő százezres Durrësszel összekötő, harminchat kilométer hosszú vonalon 2013 szeptemberében állt le a személyszállítás. Az 1949-ben megnyitott tiranai pályaudvart elbontásra ítélték, mivel a terület útjában állt egy új körút építésének. Ezzel a durrësi vonal keleti végállomása a Tirana központjától 7,6 kilométerre található Kashar lett. A vasúti szolgáltatás újjáélesztéséhez felújították a kashari állomást, amelyet busszal is el lehet érni az albán főváros központjából.

Május végétől egy kétkocsis szerelvény szaladgál Durrës és Kashar között<br>(fotók: Railway Gazette)

A napi hét pár járatot egy csehszlovák gyártmányú T669-es Dongó és két ex-halberstadti kocsi végzi; pozitívum, hogy a szerelvényt felújították. A vonatok a várakozások alapján elsősorban a diákok körében lehet sikeres, mivel a hetven lekbe (körülbelül százötven forintba) kerülő jegy a busznál olcsóbb eljutási lehetőséget nyújt. A napi több száz utas utazási körülményeinek javítását célzó felújítások ötmillió lekes költségét az albán nemzeti vasút HSH (Hekurudha Shqiptare) saját büdzséjéből gazdálkodta ki.

A T669-es sorozatú Dongón kívül a két ex-német halberstadti kocsi, valamint Kashar állomása is megújult

Albánia tömegközlekedési tervei között szerepel, hogy a jövőben létrehoznának egy a vasúti, az autóbuszos, a minibuszos és a taxis ágakat is magában foglaló tömegközlekedési terminált Tirana északnyugati részén. A HSH vonalait érintő fejlesztések talán legfontosabbika a Tiranától bő húsz kilométerre északnyugatra, Rinas községnél található Teréz anya nemzetközi repülőtérrel való összeköttetés tervezése – írja a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek