Újranyitott Ferihegy

Szilágyi Károly   ·   2012.12.08. 08:55
torony400

Reggel 7 óra óta újra indít és fogad járatokat a ferihegyi Liszt Ferenc repülőtér, de a menetrend csak apránként tér vissza a normális ütemhez.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy hőcserélő eltörött, és a belőle kiömlő forró víz elöntötte a ferihegyi irányítótorony elektromos rendszerét. A reptéri szakemberek erejüket megfeszítve dolgoztak mintegy 20 órán át, hogy kijavítsák az elromlott rendszereket. Küzdelmüket nehezítette, hogy alig néhány napja mondtak fel több olyan szakembernek, akik nemcsak értették a szakmájukat, de pontos hely- és anyagismerettel rendelkeztek a Magyarországon egyedülálló létesítményben. Az üzemszünet idején több száz járat esett ki Budapesten: az érkező gépek Bécsbe, Pozsonyba, és – a Wizz Air esetében – Debrecenbe mentek, illetve onnan indultak, sokat pedig egyszerűen nem tudtak megoldani a légitársaságok, ezért törölték őket. Az utasok egy részét buszokkal szállították Budapest és a repülőterek között.

A ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér irányítótornya


Becslések szerint péntek délután mintegy hatezer utas rekedt a repülőtéren, hiszen akiknek a jegyét nem tudtak más járatra átfoglalni, azok várakozni kényszerültek. Több százan megpróbáltak Bécsbe utazni vonattal, de a vasúttársaság sem pénztárossal, sem pedig kocsival nem volt felkészülve a váratlan eseményre, ezért a fővárosi pályaudvarokon is tumultusok alakultak ki. Sokan taxival utaztak Bécsbe, de – mint arról néhány olvasónk beszámolt – ott azzal szembesültek, hogy a Bécsből induló járatok addigra dugig teltek.

Akik Budapesten maradtak, azok egy része szállodában töltötte az éjszakát (többek között a vidékről a fővárosba utazó induló utasok egy része is), míg mások a ferihegyi terminálon húzták meg magukat.

Ferihegyen ritkák a hasonló üzemtavarok, így a reptér nincs felkészülve alvó utasok ellátására

A vizsgálatok még csak a helyreállítás után jönnek lendületbe, így hivatalosan a repülőteret üzemeltető Budapest Airport még nem közölte az üzemzavar okát. A légiszemélyzetek számára kiadott tájékoztató, az úgynevezett NOTAM szűkszavúan csak annyit közölt, hogy a repülőtér műszaki okok miatt bizonytalan ideig zárva tart.

Más lehetőség híján sokan a terminálon éjszakáztak

A ferihegyi torony a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) tulajdonában van, a légiforgalmi irányító szolgálat, a HungaroControl csak bérli a helyiségeket és a technikát. Nem csak az üzemeltetőt, de a hajózó személyzeteket is meglepte, hogy menet közben – előzetes értesítés nélkül – egyszercsak bezárt a reptér. A Ryanair a franciaországi Beauvais-ból érkező járata néhány kilométerre a leszállástól értesült a hirtelen zárásról. A körzeti irányítás (amit nem a toronyból, hanem a repülőtéren kívülről irányítanak) arra utasította az EI-DWK lajstromjelű gép kapitányát, hogy emelkedjen 6000 lábra, és körözzön a repülőtér mellett (szaknyelven ezt holdingolásnak hívják), de mivel alig 5 perc holdingolásra volt tartaléküzemanyaguk (emiatt a Ryanairt az utóbbi időben sok kritika érte), ezért a légiforgalmi irányítás felajánlotta, hogy műszeres segítség nélkül megpróbálhatják a leszállást. Mivel a repülőgép fogytán volt az üzemanyagnak, ezért a kapitány úgy döntött, hogy látására és tapasztalatára hagyatkozva leteszi a gépet az időközben teljesen bezárt repülőtérre. Így ez a gép volt az egyetlen, ami 10 perccel a zárás után leszállhatott Ferihegyen.

Az esetet látva a többi, levegőben várakozó gép is kérte a vizuális leszállást, a British Airways Heathrow-Budapest járata (lajstromjele G-EUUM), a Eurowings CRJ-900-as gépe (a D-ANCP Hamburgból érkezett), a Ryanair Boeing 737-800-as gépe (EI-DLR), de tőlük az irányítás már megtagadta ezt a lehetőséget.

A hirtelen jött zárás után 19 órával a repülőtér újra megnyitott, az okok vizsgálata, illetve az emiatt felmerült költségek felosztása még ezután kezdődik, a földön ragadt utasok pedig néhány napon belül valószínűleg elutazhatnak.

Reggelre normalizálódott a helyzet, a légitársaságok most próbálják elvinni utasaikat (Olvasónk felvételei)

Kapcsolódó hírek