Űrrepülőgép a Jumbó hátán: eltűnt a táj része

iho   ·   2014.08.31. 11:15
cim_mdd

Újabb relikviája tűnt el az űrrepülés egy meghatározó korszakának: a kaliforniai Edwards légibázison, illetve ezen belül a NASA Armstrong kutatási központjában lebontották az úgynevezett Mate-Demate Device (MDD) berendezést.

Ez volt az a gigantikus acélállványzat, amelynek segítségével az űrsiklók valamelyikét a két, speciálisan kiképzett  Boeing 747-es egyikének hátára emelték és rögzítették, hogy aztán a Jumbo a leszállás helyszínéről az indítás helyszínére, a floridai Kennedy űrközpontba vigye vissza az űrsiklót az újabb starthoz, ahol egy hasonló szerkezettel emelték le a gépet a 747-esről.

Az űrrepülőgép standard leszállóhelye egyben az indító állomás, a floridai űrközpont volt, de ha ott nem voltak megfelelőek az időjárási körülmények, akkor másodikként az Edwards volt a kijelölt érkezési repülőtér, az ottani, billiárdasztal-simaságú, kiszáradt tómederre kijelölt, irgalmatlanul hosszú leszállópályáját használták fel a Shuttle landolására.

Sőt, a Jumbók hátáról való leoldás után történtek az első kísérleti leszállások is 1977-ben, tehát az MDD-berendezés a kísérleti szakaszban is nélkülözhetetlen volt, amikor az űrsikló siklását, hajtóművek nélküli légköri repülését kellett kipróbálni.

Harminckét év alatt összesen ötvenkilenc Shuttle-leszállás után emelték a szerkezettel a szállítógépre az űrrepülőgépet, utoljára a Discoveryt az STS-128-as küldetés után, 2009-ben. A floridai szerkezetnek még később is volt szerepe, hiszen az űrsikló-korszak lezárásakor az űrrepülőgépek közül kettőt a 747-esek egyike szállította végső kiállítási helyükre, Washingtonba és Los Angelesbe. Egyébként 2012, az űrsikló-program lezárása után ez a két speciálisan kiképzett SCA (Shuttle Carrier Aircraft) is nyugdíjba vonult.

Az űrsiklók kivonása után az MDD-nek sem tudtak feladatot találni, másrészt maga a szerkezet a száraz sivatagi környezet ellenére is rozsdásodott, kezdett veszélyessé válni, ezért bíztak meg egy céget az elbontásával. Az amerikai légierő portáljának megemlékezése szerint a kaliforniai szerkezet pedig már a táj részévé vált.

Ami pedig az Edwardson történt leszállásokat illeti: az egyik kiváló űrsikló-pilóta, a néhány napja 67 éves korában rákban elhunyt Steve Nagel életútjáról írta meg az Aviation Week megemlékezése, hogy az STS37-es küldetés ugyancsak az Edwards pályáján ért véget, de, ami amúgy ritkaság, elsősorban a szélviszonyok kiszámíthatatlan változásai miatt az Atlantis „rövidre jött”, és a kijelölt pálya küszöbe előtt mintegy kétszáz méterre ért földet. Ami Floridában kellemetlenebb lett volna, mert ott a pálya előtt és mögött csak a mocsár van aligátorokkal, igaz, a cikk szerint ez még a Kennedy központban is „belefért volna”, az ottani pálya biztonsági zónájában ért volna földet a gép.

Az Edwardson a leszállást figyelő sokezer embernek azonban nagyrészt fel sem tűnt, hogy valami nem volt tökéletes. Nagel ugyan elismerte, hogy többeknek „néhány ősz hajszállal több lett” a landolása után, de a gépnek sem esett baja, és az Atlantist nem sokkal ezután az MDD-vel probléma nélkül a Jumbo hátára emelték majd visszarepítették Floridába. Nagel két év múlva pedig újra parancsnoka lehetett az 55. számú küldetésnek.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek