Ütemterv szerint halad a Bahart új hajóinak az összeszerelése

iho/hajózás   ·   2023.08.29. 15:00
10_bahart_hajoinak_osszeszerelese

Július eleje óta folyamatosan dolgoznak a kifejezetten a Balaton adottságaira tervezett négy új hajó összeszerelésén, amik a Bahart flottájában szolgálni a jövőben. A két új komp és a két új katamarán egy olyan történelmi léptékű műszaki fejlesztés részeként érkezett a tóra, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Jelenleg a műszaki munkálatok zajlanak a Bahart siófoki telephelyén.

A Bahart négy új hajója júliusban érkezett meg a Balatonra. A két új hajó és a két új katamarán egyaránt fontos szerepet kap majd a turizmusban és a helyi közlekedésben, hiszen a gyorsabb hajók sűrűbb, a tágas, korszerű belső terek pedig kényelmesebb átkelést jelentenek a révek között. Mivel az új hajóknak a legnagyobb az utas- és jármű-befogadó-képessége, ezért szállításuk nagy körültekintést igényelt.

A tizenegy méter széles és harmincöt, illetve negyvenöt méter hosszú hajókat a szállítás miatt az indulásuk előtt részlegesen visszabontották.

  • A Balatonra érkezésük után a munkálatok első lépése a felépítmények felszerelése volt.
  • Majd egy 450 tonnás daru emelte le egyenként a több tonnát nyomó, óriási nyitott fedélzetet, az utastereket és a kormányállásokat a szállítóhajókról és helyezte rá a hajótestekre.
  • Ezt követte a gépészeti, villamos, hidraulikai rendszerek visszaépítése.

A kompokon összesen tizenegy, a katamaránokon pedig tizennégy kilométer hosszú elektromos vezeték húzódik, emellett a gépészeti csövek is kitesznek hajónként egy-egy kilométert.

A hajók összeszerelése ütemterv szerint halad. Jelenleg a belső terek belsőépítészeti, burkolási munkálatai folynak, amikkel párhuzamosan zajlik az ablakok beszerelése, a tetőszerkezetek építése, valamint a klímarendszerek és rádiónavigációs rendszerek beillesztése.

Hamarosan megkezdődnek a beüzemelési feladatok is. A forgalomba állás engedélyezését hatósági szemle előzi meg. A kifejezetten a Balatonra tervezett, egyedi kompokba és katamaránokba a legmodernebb környezetvédelmi normáknak (EUR Stage V.) megfelelő motorokat szereltek, modern kormányzással és technológiákkal felszereltek, és elődeiknél gyorsabbak − a kompoknak 15 kilométer/óra, a katamaránoknak 18 kilométer/óra az utazósebességük.

A kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek