Váltóhiba okozhatta a lengyel katasztrófát

iho/vasút   ·   2012.03.07. 13:02

Meghibásodott az egyik váltó a szombati lengyelországi vasúti szerencsétlenség előtt néhány perccel – jelentette az TVN24 lengyel hírtévé; az értesülést Adam Mlodawski, a nemzeti vasúti vállalat (PKP PLK) helyi kirendeltségének igazgatója megerősítette. Mint tudjuk, a baleset a vasútvonal egy frissen felújított szakaszán következett be. A televízió birtokába jutott információk szerint az utóbbi hetekben rendszeresek voltak a váltóhibák.

Az igazgató ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy ez a meghibásodás okozta-e a balesetet, a szerencsétlenség okát még vizsgálják – tudósít az MTI. A PKP PLK szóvivője nem erősítette meg az információt, hangsúlyozva, hogy a teljes dokumentációt az eljárást irányító czestochowai ügyészség vette át.

Más sajtóhírek szerint a váltóhibát követően nem sokkal egy jelző is felmondta a szolgálatot. Ezért fordulhatott elő, hogy a szemből érkező szerelvény vezetője nem kezdett lassítani annak ellenére, hogy a meghibásodott váltó helytelen vágányra terelte a balesetben részt vevő második vonatot. Tehét két egyidejűleg bekövetkező műszaki hiba okozta a tragédiát a legfrissebb feltevések szerint.

Tomasz Ozimek ügyész szerint az ügyben szerdán nyilatkozatot adnak ki.

A Krakkótól északra fekvő Szczekociny településnél két személyvonat ütközött össze szombaton. A balesetben tizenhatan meghaltak és ötvenheten megsérültek, közülük négyen súlyosan. Hétfőn őrizetbe vettek egy forgalmi szolgálattevőt, akit a katasztrófa nem szándékos okozásával vádolnak.

Kapcsolódó hírek