Változtak a közlekedési jogszabályok

MTI   ·   2011.07.04. 20:49

Az országgyűlési képviselők 314 igen szavazattal, 42 nem ellenében fogadták el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítását, amelyet csak az MSZP frakciója nem támogatott.

A kormány által jegyzett javaslat eredetileg több európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összefüggő jogharmonizációs kötelezettségnek kívánt eleget tenni. Emellett tartalmazta például a motoros vízi sporteszközök lajstromba vételi eljárásának egyszerűsítését is úgy, hogy ennek során a jövőben csak a tulajdonjog és az üzembentartói jog bejegyeztetésére legyen szükség. A módosítást követően a motoros vízi sporteszközt terhelő jelzálogjogot a Magyar Országos Közjegyzői Kamarához kell bejegyeztetni.

A parlament alkotmányügyi bizottsága által hétfőn benyújtott, a parlament által elfogadott zárószavazás előtti módosító javaslatok azonban több új szabályozást is életbe léptetnek.

A képviselők változtattak például a külföldi rendszámú járművek belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó szabályokon is, így szeptembertől az üzemben tartók nem hivatkozhatnak külföldi szokásos tartózkodási helyükre a nem magyar rendszám használatakor, azt csak a rendszeres külföldi munkavégzéssel, vagy a magyarországi forgalomba helyezés megkezdésével igazolhatják.

A külföldi rendszámú autót vezetőkre vonatkozó szabályok is szigorodnak szeptembertől, a járművet ezentúl is bárki vezetheti harminc napig Magyarországon, de ehhez ezentúl rendelkezniük kell az üzemben tartó írásos hozzájárulásával, amelyen a birtokba adás időpontját is meg kell jelölni.

Az új feltételek betartását közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal kell igazolni az ellenőrzések során.

A Ház emellett felhatalmazást adott a kormány számára a reklámtáblák, reklámhordozók, illetve egyéb reklám célú berendezések közutak mellé helyezésére vonatkozó részletes szabályok megalkotására. (Az Országgyűlés tavaly, szintén az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításával mindenféle reklámhordozó elhelyezését megtiltotta a közutak közvetlen környezetében, illetve a lakott területen kívül az úttest mellett is. A tilalom utóbbi esetben csak a négy négyzetméternél kisebb reklámtáblákra, valamint a benzinkutak cégjelzéseire és a közlekedés biztonságát szolgáló közérdekű tájékoztatásokra nem vonatkozott.)

Kapcsolódó hírek