Vihar a gdanski hajógyár történelmi neve körül

MTI   ·   2012.05.29. 19:02

A rendőrség keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az elkövetők felkutatására. A gyár munkásai üdvözölték a Szolidaritás nevének kiírását a szakszervezet bölcsőjének tartott helyen, de tagadják, hogy a feliratot ők helyezték volna fel a kapura.

Az 1917-es orosz bolsevik forradalom vezetőjének nevét a város polgármestere helyeztette fel a régi kapu történelmileg hű, műemlékké nyilvánított másolatára, hogy felidézzék a hajógyár bejáratának rendszerváltás előtti kinézetét. Mindezt Andrzej Wajdának a helyszínen forgatott filmjével indokolta, amelynek főhőse Lech Walesa, a hajógyárban 1980 augusztusában alapított Szolidaritás szakszervezet legendás vezetője volt.

A kapu történelmi jelentőségére hivatkozva a hatóságok elrendelték a szerintük jogtalanul elhelyezett Szolidaritás felirat eltávolítását. Ezt azonban egy több mint 30 éve a gyárban dolgozó hölgy meghiúsította, mondván, hogy kihívhatják a rendőrséget, de ő nem engedi levenni a szakszervezet nevét. A polgármesteri hivatal nem tágít és rendőri kísérettel akarja leszedetni a feliratot, mert az egész bejáratot műemléknek tekinti.

A rendőrség néhány napja már eljárást indított a város által felújíttatott kapu ügyében, amikor ismeretlen tettesek lelopták róla a munkások 1980. évi transzparensének másolatát. Most azokat a személyeket is keresik, akik eltakarták a Lenin Hajógyár feliratot.

Kapcsolódó hírek